Index Vakbarát Hírportál

Nyolc általánossal és nulla tapasztalattal toboroznak segédápolókat és műtőssegédeket Budapesten

2020. november 6., péntek 09:53 | aznap frissítve

Nyolc általános iskolai végzettséggel toboroz segédápolókat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház – erről tanúskodik az álláshirdetés, amely az egészségügyi intézmény Facebook-oldalán jelent meg. Ingyenes kórházi továbbképzést biztosítanak, az állás betöltéséhez tapasztalatot sem írtak elő alapfeltételként.

Más téren is meglehetősen tragikus a helyzet, műtőssegédeket és betegszállítókat ugyancsak nyolc általános végzettség mellett, a szakképzettséget csak előnyként megjelölve keresnek.

A segédápolói hirdetést Bencsik János független országgyűlési képviselő szúrta ki, aki a kórház nevét nem is osztotta meg bejegyzésében, hangsúlyozva ezzel, hogy a fennálló szomorú állapot nem az ő hibájuk.

A képviselő azt firtatta, vajon ki vállalja majd a felelősséget a beláthatatlan egészségügyi következményekért. Bejegyzésében kifakadt az egészségügyben uralkodó állapotok miatt: emlékeztetett, hogy az Orbán-kormánynak fél éve volt felkészülni a második koronavírus-hullámra, ezalatt meglehetősen drágán vásároltak 16 ezer lélegeztetőgépet, amelyeknek állítása szerint az üzembe helyezésére sincs elég személyzet. Bírálta továbbá, hogy az orvosi fizetésemelést olyan feltételekhez kötik, hogy sokan alá sem fogják írni a szerződésüket, valamint hogy az egészségügyi szakdolgozók ennek már csak a töredékét kapják, a szociális munkások pedig semmit.

Bencsik János szerint az egészségügyi ellátórendszer gyakorlatilag összeomlott, az elvégzett tesztek eredményére többet kell várni, mint amennyi az előírt karantén, kontaktkutatás pedig rég nincs. Emellett úgy véli, hogy a szabályokat is csak ott szükséges betartani, amely rendezvények kívül esnek Orbán Viktor miniszterelnök személyes érdeklődési körén. 

Végezetül pedig köszönetét és háláját fejezte ki mindenkinek, akik

ilyen áldatlan állapotok között is helytállnak, és egyszerre küzdenek nemcsak a vírussal, de az értelmetlen, életidegen és betarthatatlan szabályokkal is. 

Az egészségügyben uralkodó munkaerőhiányt egyébként az is jelzi, hogy a koronavírus-járvány megfékezésére már az orvostanhallgatókat is bevetik, erről itt írtunk korábban.

Rovatok