Index Vakbarát Hírportál

Besurranó tolvajnak pocsék, mesemondónak még rosszabb

2020. november 7., szombat 10:03

Alig húsz perc alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki november 6-án éjjel besurrant egy VII. kerületi lakásba, ahol az ott lakó nő rajtakapta a tolvajt, amikor az éppen a táskájában turkált – olvasható a police.hu rendőrségi portálon. A hölgy nem volt szívbajos, rákérdezett az idegennél, hogy kicsoda és mit csinál nála, a lebukott férfi az ottlétét azzal magyarázta, hogy ő pusztán csak tüzet szeretett volna kérni, majd sietve távozott. A nő értesítette a rendőröket, akik a kapott személyleírás alapján néhány háztömbnyire a bűntény helyszínétől igazoltatták a férfit. 

A 31 éves B. Győzőnél számos olyan dolgot találtak az egyenruhások, melyekkel nem tudott elszámolni, és az is kiderült, hogy nincs anderseni képességekkel megáldva. Eleve megszegte a férfi a kijárási tilalmat, aki azt állította, hogy a testvéréhez megy, akinek azonban nem tudta a lakcímét. A nála lévő bankkártyáról először azt mondta, hogy az övé, majd amikor közölték vele, azon egy női név szerepel, már azt állította, hogy barátnőjéé. A rendőrök kérdésére a barátnője nevét is rosszul tudta, legalábbis, amit mondott, az nem egyezett a kártyán szereplővel. A nála lévő mobiltelefont a sajátának valotta, de a hívószámát nem tudta megmondani.

A járőrök a férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, illetve vizsgálják, hogy a lefoglalt, tisztázatlan eredetű bankkártya, telefon és pénz honnan származik, valamint azt is, hogy B. Győző elkövetett-e hasonló bűncselekményeket. 

Rovatok