Index Vakbarát Hírportál

Akár ötezer ember is felmondhat az egészségügyben

2020. november 8., vasárnap 19:14

Már több mint ötezer egészségügyi dolgozó jelezte a Magyar Orvosok Szakszervezeténél, hogy elhagyják pályát, és nem írják alá az új munkaviszonyról szóló szerződésüket – derül ki az RTL Híradóból. 

A vasárnapi esti riportban Tóth Judit, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke nyilatkozott, kiemelve, hogy már az is katasztrófa, ha öt-tíz ember felmond, nemhogy ötezer.

Nincsenek tartalékok a rendszerben, gyakorlatilag minden egyes szakember hiányozni fog. Ha öt-tíz ember elmegy, az is katasztrófához vezethet, de ha itt tömeges felmondások lesznek, gyakorlatilag összeomlik az egészségügyi ellátás

– fogalmazott a szervezet alelnöke, hozzátéve, hogy az egészségügyi dolgozóknak nem céljuk, hogy minél többen felmondjanak, szeretnének dolgozni.

Az egészségügyi dolgozók szeretnének a koronavírus elleni küzdelemre koncentrálni, nem jogszabályokat akarnak értelmezni, nem munkajogászokkal egyeztetni

– mondta. A minisztériumtól egyébként azt közölték a tömeges felmondásokkal kapcsolatban, hogy ők nem tartanak ettől, és készek a módosításokra. A múlt hónapban fogadta el a parlament azt a törvényt, amelynek értelmében januártól az egészségügyi dolgozókat áthelyezhetik akár két évre is más intézménybe, és választaniuk kell, hogy a magán- vagy az állami egészségügyben akarnak-e dolgozni. A másodállásokra pedig külön engedélyt kell kérniük. 

Rovatok