Index Vakbarát Hírportál

Köd és baleset nehezíti a közlekedést

2020. november 9., hétfő 06:39

Magyarország legnagyobb részén ma sűrű párával, ködpaplannal kell számolni a közlekedés résztvevőinek – olvasható a Útinform oldalán.

A látótávolság száz és háromszáz méter között változik, de

Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Nyírségben és a Jászságban akár száz méter alá is lecsökkenhet a belátható út hossza.

Fokozott óvatossággal, odafigyeléssel kell a sofőröknek vezetniük, emellett a szokásosnál nagyobb követési távolságot kell tartaniuk az Útinform szerint.

Az M3-as autópályán Budapest felé – Nagyfüged térségében – burkolatjavítás miatt a 88-as és a 85-ös kilométer között a belső sávot lezárták, ezért az arra haladók megnövekedett menetidőre készüljenek. 

Egy kamion balesete miatt félpályán halad a forgalom a 44-es főúton Tiszaug és Tiszakürt között.

A 37-es kilométernél rendőrök irányítják a forgalmat.

Az országos kamionstop 22 óráig lesz érvényben. 2021. március 1-jéig a nemzetközi forgalomban közlekedő, legalább 7-es (Euro 3-as) környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom. 

Rovatok