A hét végén példátlan vállalkozás vitt ki mintegy száz önkéntest a budafoki, budatétényi és nagytétényi Duna-partra. Egy fideszes (Krieger Krisztina) és egy DK-s (Kovács István) önkormányzati képviselő, a kerületi Környezet és Közrendvédelmi Bizottság tagjai kitalálták, hogy rendbe rakják Budapest utolsó, többé-kevésbé érintetlen ártéri erdejét, és összeszedik az ipari mennyiségű szemetet. A közösségi hálón meghirdetett, minden várakozást felülmúlóan sikeres akció akár fel is nyithatja a két részre szakadt ország egymással farkasszemet néző, lövészárkokba elbarikádozott polgárainak a szemét.
2019. novemberében, amikor a képviselő-testület megválasztotta Kovács Istvánt (DK) a Környezet- és Közrendvédelmi Bizottság elnökének, Krieger Krisztinát (FIDESZ) pedig alelnöknek, a két politikus – szakítva a cseppet sem nemes hagyományokkal – leült egy kávé mellett ismerkedni, beszélgetni. Napjainkban sokkolónak tűnő következtetésre jutottak: a pártpolitikát sutba vágva szeretnénk együtt dolgozni, kizárólag a kerületért és az emberekért.
No de ki az a Verebes József?!
Szombat délelőtt negyed tíz, Krieger Krisztináék brigádja a budafoki Vasmacska étterem előtt gyülekezik, onnan indulnak el déli irányban, mi pedig, Kovács úrék különítménye, a nagytétényi Kastélyparkba beszéltük meg a randevút, Nepomuki Szent János szobra elé. A folyók, hidak, vízimolnárok és halászok – no meg Csehország – védőszentje rokonszenvvel figyel bennünket kuckójából, Nagytétény első telepesei, a Mária Terézia által behívott svábok állították a barokk stílusú szobrot az 1700-as évek közepén, a kőszent mintha csak ránk kacsintana:
Na végre egy derék kezdeményezés!
Mintegy ötvenen lehetünk, hétágra süt a nap, családok kutyákkal, gyerekek, ifjak, idősebbek, még egy komplett futballcsapat is itt téblábol, a Nagytétényi Kohász U16-os együttese testületileg eljött megtisztítani a Duna-partot. A srácok éppen tizenegyen vannak, még kapus is van közöttük, simán ki lehetne állítani egy csapatot...
Sánta Endre, az edzőjük toborozta össze őket. Megkérdem az egyik gyereket, tudja-e, hogy tizenegy évvel ezelőtt Verebes József volt a csapatuk edzője, és akkoriban itt futballozott a sokszoros válogatott Kovács Zoltán is, a MOL Fehérvár FC jelenlegi sportigazgatója. Néma csend a válasz, attól tartok, a srác nem is hallotta még a Mágus nevét, sebaj, magunkhoz veszünk egy-egy pogácsát a polgárőrök kisteherautójáról, aztán átsétálunk a vasúti híd alatt, és kezünkben egy-egy kék műanyagzsákkal hozzálátunk a szemétszedéshez. Északnak tartunk, valahol az M0-s híd alatt találkozunk majd a szembe jövő társasággal, ha minden jól megy. Eszembe jut a történelmi párhuzam, valahogy így találkozhattak hetvenöt éve a szovjet és az amerikai csapatok az Elbánál...
Szemét az van bőven: törött műanyag székek, használt óvszer, üres sörösdobozok és -üvegek, rozsdás drótok, méretes gumiabroncsok. Minden, mi szem-szájnak ingere.
Emitt két hölgy sürgölődik, telik a zsákjuk, mellettük gyönyörű fekete német juhász, a hámján a felirat: Jake. Jake nem nyugszik, belemászik a jéghideg Dunába, nem nagyon fázik, szemmel láthatóan élvezi a szabadságot. A futballista srácok sem lankadnak, szépen telnek a zsákok, a kisteherautó fel-le ingázik, feldobjuk a zsákokat a platóra, és kapunk egy másikat, egy üreset. Amott két tinédzser lány szedi a szemetet, megszólítom egyiküket.
A Budai Nagy Antal Gimnáziumból jöttünk, tizenegyedik osztályosok vagyunk, kapunk egy pár Köszi-pontot ezért az önkéntes munkáért,
mondja, mire muszáj közbevágnom, hiszem fogalmam sincs, mi az a Köszi-pont.
„Nem tudja? Ötven Köszi-pontot kell összegyűjtenünk, csak akkor tudunk leérettségizni.” Megkérdem, hánynál tartanak. „Háromnál...” No, akkor még belefér egy-két önkéntes akció... De vajon jó buli ez a szemétszedés? „Hát, voltunk már jobb buliban is, de valahogy össze kell gyűjtenünk azt az ötven pontot...” Aztán be is mutatkozik a két ifjú hölgy, Putánkovics Paula és Boros Lola, kiderül, egy évfolyamra jártak a Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába Andris fiammal...
Odébb még egy kutyás család, az ebet Happynek hívják, ő még nem mert belemenni a vízbe, a gazdája elmagyarázza, hogy talált kutya, öt hónapja van a családdal, még kicsit félénk.
Közben megérkezik a kisteherautó, leszáll egy testes, negyvenes férfi, munkáskesztyűben, walkie-talkie-n koordinálja a feladatokat, akár egy hadvezér. Ő Kovács István, a DK-s önkormányzati képviselő. Amikor megkérdem, hogyan vette rá magát a „közösködésre” fideszes képviselőtársával, elkerekedik a szeme.
Egy délelőtt a béke szigetén
„Budafok mindig is a béke szigete volt, és mi, a maiak szeretnénk megőrizni ezt a hangulatot.
Az a véleményem, hogy a szemét az szemét, nincs baloldali szemét meg jobboldali szemét, össze kell szedni, mert a környezetünket, ha tönkretesszük, nem tudunk előhúzni egy másikat a fiókból.
És ez csak a legszélesebb összefogással megvalósítható. Bárcsak az egész országban képesek lennének szóba állni egymással az ellentétes oldalon álló politikusok!”
De legalább mi, budafokiak és tétényiek elástuk egy délelőttre a csatabárdot.
(Borítókép: Horváth Tamás)