Index Vakbarát Hírportál

Bezár a Nemzeti Múzeum és a tagintézményei is

2020. november 10., kedd 16:08

A koronavírus-járvány második hullámával járó szigorodó korlátozások miatt szerdától bezárnak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és tagintézményei, így

a tervek szerint egy hónapon át, azaz december 10-ig tartanak zárva – közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Múzeum.

Az MNM hangsúlyozta: bár az ajtók zárva tartanak, a nagyközönségnek szóló múzeumi munka nem áll le. A következő hetekben rendszeresen frissülnek az intézmény weboldalai, a programok nagy része átkerül az online térbe.

Péntektől vasárnapig rendezték volna meg az Hommage à Széchényi Ferenc Összművészeti Fesztivált, ennek legtöbb programja a bezárás miatt elmarad. A Clara – Rotschild Klára divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás péntekre tervezett katalógusbemutatóját Simonovics Ildikó, a kötet szerzője és a kiállítás kurátora az MNM Facebook-oldalán tartja meg.

A Budapest Sound Collectiv szombatra, a múzeum dísztermébe meghirdetett koncertje az érvényben levő rendelkezések értelmében elmarad, várhatóan 2021. márciusra halasztódik.

A novemberre meghirdetett tárlatvezetéseket a tervek szerint online tartják meg – közölte a Nemzeti Múzeum.

(Borítókép: A Magyar Nemzeti Múzeum épülete. Fotó: Faludi Imre / MTI)

Rovatok