Index Vakbarát Hírportál

Találtak egy egész temetőt a Margit körúton

2020. november 10., kedd 14:34

Kétszáznál is több csontvázat találtunk eddig a régészeti feltárás során

– árulta el László Gergely, a Codic Hungary Kft. projektmenedzsere a 24.hu-nak, miután arról a csontvázról kérdezték, ami egy Margit körúti építkezésen került elő.

A temetőről eddig korábban senkinek nem volt tudomása.

A Codic Hungary Kft. egyébként éppen a Margit Corner nevű irodaházat húzza fel, és az építési munkálatok közben először egy csontvázat, majd egy egész temetőt találtak. 

Török kori, illetve XVIII. századi csontvázak kerültek elő a régészeti feltárás során. Nem egészen véletlenül, mert a szomszédban áll a ferencesek temploma, de erre nem számítottunk

– fogalmazott a cég egyik munkatársa. Információk szerint a csontvázakat már el is szállították a Budapesti Történeti Múzeumba, hogy antropológiai vizsgálatokat végezzenek rajtuk. 

Rovatok