Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter fertőzhetett meg egy bangkoki magyar diplomatát

2020. november 11., szerda 09:56 | aznap frissítve

A thai közegészségügyi minisztérium a járvány kezelésével foglalkozó szakhatósága (DDC) megerősítette, hogy pozitív lett egy magyar diplomata vírustesztje, és azt is magától értetődőnek veszik, hogy saját kormánya minisztere fertőzte meg - írta meg a 444 a Khmer Timesra hivatkozva. 

A lap úgy tudja, hogy a magyar diplomatát a nonthaburi Bamrasnaradura fertőző betegségek intézetében kezelték, egyelőre tünetmentes.

Sophon Iamsirithavorn, a DDC fertőző betegségekkel foglalkozó részlegének vezetője elmondta, hogy az 53 éves magyar diplomata november 3-án fogadta Szijjártó Pétert a szuvarnabhumi repülőtéren, ahol felvette a külügyminisztert. Együtt ültek ugyanabban a kocsiban, és ugyanazon a napon együtt is ebédeltek, így valószínű, hogy a diplomatát a külgazdasági és külügyminiszter fertőzhette meg.

Szijjártó Péterről a thaiföldi látogatásán derült ki, hogy koronavírus-fertőzött. Azonnal hazautazott, azóta is otthon, karanténban dolgozik.

Rovatok