Index Vakbarát Hírportál

Szél, Hadházy és Szabó szövetségre lép a Momentummal

2020. november 12., csütörtök 14:25

A Momentum szövetségre lép a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség néven alakított képviselőcsoporttal – ezt Fekete-Győr András, a Momentum elnöke jelentette be a három független országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Fekete-Győr András bírálta a kormány felkészültségét a második hullámra, szerinte káoszkormányzás zajlik, ezért is szükséges, hogy szorosabb összefogások szülessenek.

Ne csak szövetséget építsünk, hanem szövetségeket is kössünk

– jelentette ki a pártelnök.

Méltatta Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs képviselői munkáját, akik szerinte többet tettek le az asztalra, mint a Fidesz–KDNP 133 bátor embere, vagy akár az ellenzéki pártok.

A stratégiai szövetségkötésükről Fekete-Győr András elmondta,

a céljuk az, hogy a három független országgyűlési képviselő a Momentum parlamenti füle, szeme és szája legyen 2022-ig, illetve együtt fognak dolgozni azon, hogy az „Orbán-rezsimet leváltsák”.

Arról egyelőre nincs szó, hogy a három képviselőnek konkrétan milyen szerepe és feladata lesz a kormányváltásban, erről még egyeztetniük kell.

Az Index kérdésére Fekete-Győr András elmondta: azért mostanra időzítették a szövetségkötésüket, mert

össze kell fogni azoknak az erőknek, akiknek van közös nevezőjük.”

Szél Bernadett és Hadházy Ákos 2018 áprilisáig együtt vezették társelnökként az LMP-t, néhány hónapra rá először Hadházy távozott, majd októberben a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje is kilépett, vele együtt pedig elhagyta a parlamenti frakciót Szabó Szabolcs is. 

A „hármas fogatból” először Szél Bernadett kezdett el közeledni a Momentumhoz. Korábban felszólalt a párt CEU-s tüntetésén, majd a Momentum európai parlamenti kampányában is aktív szerepet vállalt.

Bár többször felvetődött, hogy belép-e a pártba, a független képviselő és a Momentum is mindig azt kommunikálta, hogy egyelőre erről nincs szó. 

Hadházy Ákos szintén régebb óta szoros kapcsolatot ápol a párttal, a 2018 decemberi „rabszolgatörvény”-ellenes demonstrációkon együtt vonultak az MTVA székháza elé, de segítették a független képviselőt az Európai Ügyészséghez való csatlakozás miatt indított petíciójának gyűjtésében is. Hadházy viszonya egyébként a legtöbb ellenzéki párttal meglehetősen hűvös, mióta a borsodi időközi országgyűlési választás után korrupciógyanús ügyeket emlegetett az ellenzék jelöltjével összefüggésben. Az ellenzéki pártok ezt aztán azzal honorálták, hogy a Hadházyék által szervezett október 23-i közmédia elleni tüntetés helyett inkább az SZFE melletti vonulást választották

A három független képviselő november elején jelentette be, hogy frakciónak nem minősülő képviselőcsoportot alakítanak Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség néven. Ez ugyan pluszjogosítványokat nem ad a független képviselők számára – akik továbbra is csak egy frakcióvezető hozzájárulásával nyújthatnak be önállóan törvényjavaslatot a Ház elé –, de a szoros politikai együttműködésüket jelképezi. 

(Borítókép: Bánkúti Sándor / Index)

Rovatok