Index Vakbarát Hírportál

A felnőttképzésről mintha megfeledkeztek volna

2020. november 13., péntek 17:27

Aerobikedzésre vagy uszodai úszásra nincs már lehetőség, a sörözés sem engedélyezett, és a könyvtárak is zárva tartanak. A középiskolák és a felsőoktatási intézmények szintén. A kormányfő hétfői bejelentése alapján a gyülekezést vagy a rendezvényeket a járvány megfékezése miatt tiltották be. A felnőttképzésben részt vevők azonban továbbra is nap mint nap személyes oktatás keretében tanulnak, és aggódhatnak, mikor kapják el a vírust. 

A Magyar Közlöny szerint minden gyülekezés tilos, a jelenleg kimaradt és rengeteg embert érintő oktatási intézményekben hömpölyögnek az emberek, mivel valamilyen érthetetlen oknál fogva kimaradtak a szabályozásból, és nem lettek online/digitális oktatásra átállítva, ami a jelenlegi elképesztő mértékű halálozásokkal járó vírushelyzetben egy igen elgondolkodtató kérdés lenne, hogy miért vannak ilyen hátrányos módon megkülönböztetve. 

– írta e-mailben az Index egyik olvasója.

Őket nem kell megvédeni? 

Nincsenek könnyű helyzetben a felnőttképzési intézmények – ismerte el a nehézséget Takács Istvánné, az EFEB vizsgaközpont vezetője, ugyanis összesen több mint nyolcezren vesznek részt olyan képzésben, amely munka után vagy hétvégente zajlik.

ha átállnánk digitális oktatásra, komoly pénzbírságot kapnánk.

– magyarázza annak az okát, miért nem tértek át a biztonságosabb digitális oktatásra a héten. Így is komoly átszervezéssel járt a hétfői korlátozó intézkedések átalakítása, mert mindeddig este 17 órakor indult a tanítás és 21 óráig tartott. 

A felnőttképzésben részt vevők munka mellett tanulnak, és sokan nem tudnak előbb eljönni a munkahelyükről, nekünk pedig előrébb kellett hoznunk a gyakorlati órákat, mert 19.00 órakor be kell fejeznünk a tanítást. 

Egy teremben negyvenen is lehetnek

Az EFEB honlapján hívja fel tanulói figyelmét arra, hogy a kormány az Innovációs és Technológiai Minisztériumra (ITM) bízta a felnőttképzés különleges jogrendi szabályozását. A minisztérium még nem készült el a vonatkozó szabályozással, így addig a képzéseket tantermi formában kell megtartaniuk, a járványveszély ellenére. 

„Az iskolákban maximálisan odafigyelünk a járványvédelmi intézkedések betartására:

– magyarázza Takács Istvánné, miként zajlik jelenleg az oktatás, de így is 

nagyon nehéz, hogy délutántól egészen estig maszkban ülnek egymás mellett

– tért ki a problémákra  az EFEB munkatársa. Sok tanuló jelezte már, hogy a járvány miatt fél részt venni az órákon, vagy nem tud előbb eljönni a munkahelyéről, és csak 17.00 óra után tud tanulni egészen este 7 óráig. 

A csúszások miatt kétségessé vált, hogy az egyes tanfolyamokat mikorra tudják befejezni és hány fővel, ez már tavasszal is problémát jelentett számukra.

Most jöttünk volna egyenesbe, mindeddig a tavasszal elmaradt elméleti és gyakorlati órák kiesését pótoltuk.

Az utolsó roham

A jogszabályi rendezés hiánya már csak azért is érdekes és nagy jelentőségű, mivel az idén lehet utoljára felnőttoktatási és OKJ-s képzéseket tenni nagyjából féléves időintervallumban. Jövőre az összes ilyen képzés már csak 4-5 év alatt végezhető el. Emiatt a felnőttoktatási képzéseken soha nem látott szinten roskadásig vannak az emberek, többszörösen túltelített tanfolyamokra kényszerülnek, az összes ilyen intézmény telt házzal üzemel. 

A novemberben induló tanfolyamok is már késve indulnak – kommentálta Takács Istvánné az év végi a sietség okát –, de még decemberben mindenképpen elkezdődnek. Vagyis az utolsó pillanatban is próbálják az igényeket kiszolgálni, amíg jogszabályi lehetőség és igény van a rövidebb képzések indítására.

A tavaszi hiba ismétlődik

Már a vírus első hullámában is egy véletlen hiba miatt maradt ki az intézkedések közül az iskolák lezárásakor a felnőttoktatási képzések digitálisra állítása. Vélhetően szabályozói feledékenységről van szó most is, de sokan megszenvedhetik az ismételt feledékenységet. Az EEB már felvette a kapcsolatot az ITM-mel, választ azonban eddig nem érkezett arról, mikor kezdődhet náluk is a digitáis oktatás.

„Tavasszal, az iskolák bezárása után néhány nappal kijött a ránk vonatkozó jogszabály is, akkor a gyakorlati oktatást fel kellett függesztenünk.”

Takács Istvánné bízik abban, hogy a jogszabályalkotók észbe kapnak, és rövid időn belül pótolják a hiányt. Hiszen miközben a fitneszközpontokba vagy éttermekbe nem járhat senki, az összezárt tantermi oktatást kötelező megtartaniuk.

Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: Jeff Greenberg

Rovatok