Index Vakbarát Hírportál

Nincs politikai akarat a digitális parlamenthez

2020. november 13., péntek 16:20

A koronavírus-járvány első hulláma óta kérdés, megoldható-e, hogy a parlament online ülésezhessen, ezzel egyébként maguk a honatyák minimalizálhatnák a megfertőződés lehetőségét.

Az elmúlt hónapokban az Európai Parlament többször is ülésezett már online formában, tavasszal Lengyelországban pedig házszabály-módosítással döntöttek arról, hogy a képviselők elektronikus kommunikációs eszközökkel vitázzanak és szavazzanak. Romániában szintén volt már példa online ülésre, amelyen a törvényhozók az interneten keresztül vehettek részt. 

Magyarországon az Alaptörvény módosítására lenne szükség, hogy elektronikus úton ülésezhessen a parlament.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő március végén nyújtott be módosító javaslatot annak érdekében, hogy a járványhelyzetben való akadályoztatás esetén virtuális jelenléttel legyen megoldható a parlamenti munka. Az Igazságügyi bizottság kormánypárti többsége azonban nem engedte tárgysorozatba venni a javaslatot.

Tavasz óta megy a huzavona

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tavasszal arról beszélt egy Kormányinfón, hogy a digitális parlamenthez szükséges informatikai rendszer kiépítése a megfelelő biztonsági garanciákkal több hónapot venne igénybe.

Az első hullám után lekerült a napirendről a kérdés, de a napokban Hadházy Ákossal közösen és Cseh Katalin európai parlamenti képviselővel együttműködve Szél Bernadett ismét benyújtotta az Alaptörvényt módosító javaslatát.

Miközben az ország a járványveszélyhelyzetre tekintettel ismét digitális működésre áll át, joggal merül fel a kérdés, miért nem kívánja a kormánytöbbség az Országgyűlés határozatképességét bármely biztonságos elektronikus kommunikációs eszköz igénybevétele útján biztosítani, amelyre számos nemzetközi példa van

– olvasható a benyújtott dokumentumban.

Az indoklás szerint a veszélyhelyzetben – különösen az újból elrendelt járványügyi veszélyhelyzetben – valóban előállhat olyan helyzet, amikor nem lehetséges vagy nem észszerű az országgyűlési képviselők fizikai jelenléte, az Alaptörvény módosítására irányuló javaslat ezért arra irányul, hogy az Alaptörvényben az Országgyűlés határozatképességét biztosító jelenlétre vonatkozó feltételek elektronikus kommunikációs eszköz igénybevétele útján is teljesíthetővé váljanak.

Az Index kérdéseire válaszolva Szél Bernadett közölte, az informatikusok véleménye szerint nem kellenek hónapok a digitális parlament feltételeinek megteremtéséhez.

A Parlex rendszer egy távszavazási modul segítségével például már alkalmas lenne arra, hogy a parlament online szavazásokat folytasson. A politikai akarat hiányzik hozzá, ezért nem léptek ez irányba az elmúlt hónapokban

– fogalmazott a független országgyűlési képviselő az Indexnek.

Szél Bernadett szerint a Fidesz kezdettől nem a parlament működőképességének fenntartásában volt érdekelt, hanem abban, hogy

az esetleges akadályoztatásra hivatkozva újra és újra kiiktathassa a parlamentet a rendkívüli döntések nyilvánosság előtti megvitatásából.

A digitális parlament témájával összefüggésben, elektronikus levélben és telefonon is megkerestük kérdéseinkkel a Miniszterelnökséget, de nem kaptunk válaszokat.

Rovatok