Index Vakbarát Hírportál

Jön az Alaptörvény módosítása, az EU üzent az Orbán-kormánynak

2020. november 13., péntek 17:19

Az Európai Bizottság szerint érdemes lenne társadalmi vitára bocsátani a kérdést.

Ahogy minden tagország esetében, Magyarország számára is fontos, hogy a törvény- és alkotmánymódosítások elfogadását széles körű vita előzze meg

– jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben az Alaptörvény módosításáról

.

Reynders megjegyezte, hogy bár a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik, a tagállamoknak is tiszteletben kell tartaniuk a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeiket és a hatályos EU-s jogszabályokat.

Kiemelte, az Európai Bizottság különös figyelmet fog fordítani az uniós jog megfelelő alkalmazására úgy is mint a nemzetközi kötelezettségeknek való megfelelés vizsgálatára. Hozzátette: a jogállamisági feltételek és az emberi jogok tiszteletben tartása kötelezettség minden tagország számára.

Olyan társadalmat akarunk, amelyben a pluralizmus, a megkülönböztetésmentesség és a tolerancia biztosított

– húzta alá, bár konkrétumokat nem említett.

Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke a sajtótájékoztatón kijelentette, az Európai Bizottság tiszteletben tartja a jogállamiság elveit, ami azt jelenti, ha egy tagállam által elfogadott törvény sérti az uniós jogot és az uniós szerződést, jogi eljárások útján azonnal cselekszik.

Kiemelte, a média magyarországi helyzetét érintően komoly aggályok merülnek fel a szólásszabadság, valamint a független média feltételeit illetően.

Az aggodalmakat az uniós bizottság szeptember végén közzétett jogállamisági jelentésében sorra vette. A jelentésben felsorolt aggodalmak közül Jourová felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság véleménye szerint a médiához való nyilvános hozzáférés akadályozott Magyarországon.

A médiatanács függetlenségére és hatékonyságára nyomás nehezedik, a médiatulajdont érintő viszonyok átláthatósága részleges, a médiapluralizmus veszélyeztetett, amit a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) létrehozása is bizonyít, továbbá aggályos az állami reklámok fenntartása a kormányközeli médiumok számára, valamint a kormány médiára gyakorolt közvetlen befolyása lehetőségének megteremtése

– közölte.

Jourová hozzátette, a független média szisztematikus akadályozásnak és megfélemlítésnek van kitéve Magyarországon.

Rovatok