Index Vakbarát Hírportál

Győr polgármestere megoldja, hogy mindenki tudjon parkolni a belvárosban

2020. november 14., szombat 22:09

Alig akadt szabad hely szombat délelőtt Győr városában – számolt be az RTL Klub Híradója a megyeszékhelyen uralkodó állapotokról. November 4. óta ugyanis az Orbán-kormány rendelete alapján itt sem kell fizetni a közterületen való parkolásért, a fideszes polgármester, Dézsi Csaba András azonban most már változtat ezen, és a belváros közterületen levő parkolóit úgynevezett korlátozott várakozási övezetté alakítja át.

Lesz egy időzóna, amelyben azok is bemehetnek várakozni a belvárosba a közterületi parkolóba, akiknek nincsen bérletük, mégpedig munkanapokon hétfőtől péntekig 11 és 16 óra között. Ezen az időszakon kívül azoknak, akiknek nincsen bérlete, a fizetős parkolóházban vagy mélygarázsban tudnak megállni. 

A polgármester szerint erre azért volt szükség, mert az ingyenes parkolás miatt nem jutott hely a belvárosban élő autósoknak. Kiemelte, hogy ez nem azt jelenti, hogy a belvárosban fizetős lesz a parkolás.

Ingyenes a parkolás, pusztán ezzel tudjuk azt szétválasztani, hogy kik azok, akik a belvárosban behajtási jogosultsággal, akár munkavégzés céljából, akár pedig ottlakás céljából rendelkeznek.

Váczi Péter szakjogász arról beszélt a híradónak, hogy a polgármester megtalálta a kiskaput parkolásügyben, ez viszont nem olyan biztos, hogy tetszik majd a jogalkotónak. 

Rovatok