Az év nagy része – egy rövid nyári enyhülést leszámítva – a koronavírus-járvány béklyójában telt, és úgy tűnik, hogy ez egyelőre nem is fog megváltozni. Mennyire viseli meg az emberi pszichét, ha hónapokon át az egészsége és az egzisztenciája miatt kell aggódnia?

Globális mértékű pandémiával aligha találkoztunk eddigi életünk során. Az idén kialakult katasztrófa váratlanul, felkészületlenül ért bennünket. Nem voltak idevágó tapasztalásaink, megoldási forgatókönyveink. A korábbi életszervezésünket sok szempontból meg kellett változtatnunk. Gondoljunk akár az elmaradt közösségi programokra, a digitális oktatásra, a munkahelyi többletfeladatokra, vagy épp a munkahely elvesztésére. Nem tudtuk, mivel állunk szemben, meddig fog tartani, hogyan lehet elkerülni vagy mérsékelni.

A mentális hatások több formában érhetők tetten, például elmagányosodás, kontrollvesztés, szorongás, jövővel kapcsolatos bizonytalanságok. Az ismeretlen helyzetek önmagukban is szorongáskeltők, az ilyen tartós bizonytalanság, beláthatatlan jövőkép nemcsak a mentális állapotunkra, hanem egészségünkre is hatással van.

Bár a félelem alapvető érzelem, egyénfüggő is, kit mennyire visel meg mentálisan a jelenlegi szituáció. A negatív gondolatok betörését, a stresszt vagy a túlzott aggodalmaskodást azonban sok esetben pszichológiai technikákkal is mérsékelhetjük.

A járványügyi szabályok leszűkítik a személyes társas kapcsolatainkat, behatárolják az aktív szabadidős tevékenységek lehetőségét. Ezeket pótolhatják a digitális csatornák és platformok, vagy elkerülhetetlen, hogy úgymond sérüljön a végeláthatatlan járványidőszak alatt a mentális egészségünk?

Mindent nem, de sok mindent pótolhat az online kapcsolattartás. A digitális működésre azonban más szabályok és etikettek érvényesek. Bár az információátadást vagy a társas támogatás bizonyos funkcióit át tudja venni, a fizikai kontaktust, a közelséget, illetve a kommunikáció egy jelentős részét nem tudja visszaadni, ahogyan például egy koncertélményt vagy egy lagzi hangulatát sem. Különösen veszélyeztetettek azok, akik életkorukból vagy anyagi lehetőségeikből fakadóan nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű, minőségű technikai eszközzel, és a használatukra vonatkozó tudással, valamint tapasztalattal.

Tavasszal már átéltünk egy kijárási korlátozást, év végére ismét bezárkózni kényszerülünk. Vannak olyan tapasztalatok az első hullám idejéből, amelyek most segíthetnek elviselni az újabb mentális megterhelést?

Mostanra túl vagyunk a kezdeti sokkhatáson, és talán a híreket sem frissítjük óránként. Megléptük az első lépéseket a mindennapi életünk átszervezéséhez és a helyzethez való alkalmazkodáshoz. A második hullám idején sok mindent átültethetünk a mindennapokkal való megküzdési módszereinkbe a tavaszi időszakból. Azonban a jelenlegi helyzet különbözik is az év elejitől.

Általános tapasztalat, hogy az otthoni napirend, egy fix rendszer kialakítása sokat lendíthet a terheltségen.

A társas támogatás, a közösségi felelősségvállalás tavasszal kibontakozó új formáit továbbra is fenntarthatjuk. Példának említhetjük a hirtelen jött helyzetben kialakult online csoportokat, közös online találkozókat, különféle önkéntes felajánlásokat.

Közelednek az ünnepek, sokakban felerősödhet a magány érzése, amit a koronavírus-járvány csak tovább fokozhat. Hogyan lehet segíteni a lelki betegségekkel küzdőknek, illetve azoknak, akik egyedül maradnak a problémáikkal most?

Odafigyeléssel és kapcsolattartással. Tudjunk egymásról. Számos szolgáltatás is erősítette online hozzáférhetőségét a különféle mozgásformáktól kezdve színházi előadásokon át az otthoni online munkavégzésig. Pszichológusok közül sokan pro bono is elérhetők a járványhelyzettel összefüggő nehézségek kapcsán. Fontos továbbá, hogy áltudományos tartalmak helyett a hiteles szakmai információk, technikák hozzáférhetők legyenek.

Például a Pszichodiák Alapítvány önkénteseinek kezdeményezése, a Mélylevegő Projekt, vagy a pszichológiai ismeretek minél szélesebb körbe való eljuttatását célzó Pszinapszis-Budapesti Pszichológiai Napok online platformjai is ezt a célt tűzték ki maguk elé. Közösségi felületeiken rendszeresen osztanak meg információkat, tippeket, amelyek segíthetnek átvészelni ezt a nehéz időszakot.

Milyen felmérések készültek eddig a mentális állapot és a járványhelyzet összefüggésében, illetve ennek milyen tanulságai vannak?

Kulcsfontosságú megismerni a vírus, a járvány természetét, és az emberek viselkedését, reakcióit a kialakult helyzetre, ezért világszerte számos területen folynak kutatások a virológiától a különféle magatartás-tudományokon keresztül a gazdasági elemzésekig. Legyen szó akár a vakcinakutatásokra, a járvány terjedésének matematikai modellezésére vagy a karantén alatti könyvvásárlási és -olvasási szokások felmérésére.

A pszichológia területén is számos kutatás zajlik a jelenség tudományos megismerésére, legyen szó érzelmi-hangulati állapotról, maszkviselési és távolságtartási hajlandóságról. Több kutatócsoport munkájában részt veszek. Projektjeink során arra keressük a választ, hogy hogyan élik meg a bezártságot, a tavaszi karanténhelyzetet a válaszadók. Hogyan változnak érzelmi-hangulati állapotaik, vagy milyen változásokat hozott a szabadidős testmozgás, sporttevékenység terén a megváltozott helyet.

A család és magánélet szempontjából a járványhelyzet inkább megerősíti az emberi kapcsolatokat, vagy inkább szétfeszíti? Mi a jellemzőbb?

Számos példát látni, hogy az összezártság erősítheti, elmélyítheti a kapcsolatot, de kétségtelen, hogy az ilyen tartós együttlét feszültségek, súrlódások, konfliktusok táptalaja is lehet. Ahogyan a családon belüli erőszak fokozódását sem söpörhetjük a szőnyeg alá. A nehézség, a probléma formája, gyökere határozza meg a megoldási módot is. Azaz elegendő-e a másik iránt tanúsított nagyobb mértékű türelem, megoldást kínálhat-e a konfliktus és az azt kiváltó helyzet rendezése, a kommunikáció megváltoztatása, esetleg komolyabb beavatkozás, intézkedés szükséges. Ugyanez a kettősség figyelhető meg azok között is, akik a helyzet hatására eltávolodtak egymástól.

Az alapvető kérdés, hogy a fizikai távolság szociális távolságot is jelent-e egyben. Épp ezért, például kezdődő kapcsolatoknál, kevésbé stabil alapokkal rendelkező kapcsolatoknál vagy munkahelyi kollektívánál érdemes célzottabban is figyelni, hogy a kapcsolat ne üresedjen ki, ne redukálódjon a kötelező témákra, alapfeladatokra.

Ha ezt a kérdést jobban kinyitjuk: a koronavírus úgymond segítheti a társadalmi összetartozás érzését, az egymási iránti szolidaritást, vagy éppen ellenkezőleg, csak még jobban kiélezi a konfliktusokat?

Muszáj a közösségi összetartozást erősíteni, és a helyzet segítheti is, azonban ez csak rendszerben gondolkodva működhet optimálisan.

Egyéni szinten is sokat tehetünk, ha egymás és a saját érdekünkben betartjuk a szabályokat, előzékenyek vagyunk, vagy támogatjuk a közvetlen környezetünket kisebb feladatokkal, felajánlásokkal.

Ugyanakkor minden szerveződési szinten értékké kell formálni a szolidaritást, legyen szó akár egy céges munkacsoportról, a segítői hivatásról vagy az állami megoldásokról.

Vannak olyan vélemények is, hogy még négy-öt évig is velünk maradhat a koronavírus. Meddig lehet mentálisan elviselni, akár az egyénnek, akár egy társadalomnak, hogy folyamatosan járványügyi korlátozások között kell léteznie?

Az adaptáció, az új helyzethez való alkalmazkodás, a reziliencia kulcsfontosságú ebben a kérdésben. A régi működésmódok jó része nem fenntartható, a külső körülményekre nincs teljes ráhatásunk. Amikor a fenyegetettséget, stresszhelyzetet jelentő külső körülményt nem áll módunkban – záros határidőn belül – megváltoztatni, olyan tényezőkre célszerű fókuszálni, amelyet irányítani, szabályozni tudunk. Például életszervezésünkre, megküzdési potenciálunk erősítésére. Fel kell tudni ismerni, ha akár egyéni, akár átfogóbb szinten paradigmaváltásra van szükség.

Naponta halnak meg emberek a vírus miatt, megrendítő számokat, adatokat hallunk és olvasunk. Hogyan lehet feldolgozni ezeket a híreket érzelmileg? Nem félő, hogy egyre közönyösebbé válunk a tragédiák hallatán?

Tudatos hírfogyasztással is lehet küzdeni a közöny ellen. A nagy mennyiségben minket elárasztó információktól kimerülünk, a cikkeknek egyre kevésbé van hírértéke a számunkra, egyre intenzívebb ingerekkel kell elérni, fenntartani a figyelmet. Erről szólnak az egyre drámaibb show-műsorok, az egyre szenzációhajhászabb szalagcímek, vagy az egyre látványosabb reklámok. Az igazán fontos dolgok könnyen elveszhetnek ebben a fajta kommunikációs zajban. Meg kell tanulnunk magunkban lecsendesíteni ezt a zajt, és a lényegesre figyelni.

Borítókép: Isza Ferenc / Index