Index Vakbarát Hírportál

Beer Miklós: Az emberek hozzászoktak a vírushoz

2020. november 16., hétfő 16:53

A volt váci püspök a Pesti Hírlap nyomtatott változatának adott interjút.

Ebben a koronavírus-járványról beszélve elmondta: míg az első hullámnál az emberek részéről döbbenetet és aggodalmat tapasztalt, ezzel szemben most, a második hullámnál olyan, mintha már 

hozzászoktak volna a helyzethez.

Hozzátette: őt is inkább hétköznapi problémáikkal, és nem a járványhoz kapcsolódó ügyekkel keresik meg hívei. 

A volt püspök azt is elárulta: többször megfordult a fejében, hogy vajon ő „mikor következik", hiszen, nem tudhatja, hol és mikor fertőződik meg. Hozzátette: a mostani helyzet fényében különösen aktuálisak Jézus szavai:

Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát (Máté 25,13).

Kitért továbbá a volt amerikai bíboros, Theodore Edgar McCarrick pedofilbotrányára is, kiemelve: Ferenc pápa kaphatott először hiteles információt az eset kapcsán – mivel elődeit nem tájékoztatták lelkiismeretesen –, és ennek nyomán végre kellő határozottsággal lépett fel.

Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a pápa feloldotta a titoktartás hagyományát és becsületesen a nyilvánosság elé tárta a szégyenletes történet jegyzőkönyveit. Véleménye szerint az egész katolikus egyház sokat tanulhat az eset példáján. 

Beer kitért az Orbán-kormánynak a gyermekvállalás, a család és az örökbefogadás ügyében tett kijelentéseire is, felidézve a pápa nemrég megjelent dokumentumfilmjében szereplő gondolatiságot: 

Ők is hozzánk tartoznak, ők is a testvéreink.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a párkapcsolatban élőket meg kell különböztetni a házasságban élőktől és az ő esetükben  az egyháznak sem feltétlen kell támogatnia az örökbefogadást. 

A volt püspök kitért arra is: szerinte nem szerencsés, hogy a lengyel egyház állást foglalt az abortusztörvény kapcsán és támogatta azt. Bár egy katolikusnak szimpatikus lehet a törvény, nem lenne szabad beleszólni a kérdésbe – mondta. 

Felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy nem lenne szabad címkézni a társadalmat. „Lengyelország sem nevezhető keresztény országnak, bármennyire is szeretnénk. A vallásszabadság eszméje megköveteli az egyház és az állam szétválasztását” – mondta. 

Rovatok