Index Vakbarát Hírportál

Diákhitel Központ: meghosszabbított törlesztési moratórium

2020. november 16., hétfő 16:17

Az ügyfelek 65 százaléka a március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratórium alatt is törlesztette diákhitelét – mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Magyar Péter jelezte: a moratórium 114 ezer törlesztési szakban lévő diákhitelt érint.

Hozzáfűzte: a jövő év június végéig meghosszabbítják a márciusban bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot, amely ugyanakkor továbbra is lehetőséget ad a törlesztésre, illetve az előtörlesztésre. Azokat a kölcsönöket is érinti ez az intézkedés, amelyek a következő félévben lépnek a törlesztési szakba – olvasható a Portfolio.hu portálon.

A kormány a hiteltörlesztési moratórium általános meghosszabbítása mellett olyan lépésekkel igyekszik támogatni a felsőoktatási hallgatókat, mint a teljesen kamatmentes, szabad felhasználású, maximum félmillió forintig igényelhető Diákhitel Plusz bevezetése, valamint a szabad felhasználású Diákhitel1 havi maximális keretének 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelése – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Rovatok