Index Vakbarát Hírportál

Kétszázzal száguldozott egy autós Tolnában

2020. november 17., kedd 15:08

Néhány óra alatt 59 járművezetővel szemben intézkedtek a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt. A legkirívóbb szabályszegést az az autós követte el, aki a megengedett sebesség több mint duplájával közlekedett – közölte a rendőrség.

Tolna megye balesetek szempontjából kockázatosnak tűnő útvonalai közül vasárnap, ezúttal a 6-os, a 61-es és a 65-os főúton szerveztek ellenőrzést a rendőrök. Az egyenruhások vasárnap délelőtt elsősorban azokat a közlekedőket figyelték, akik nem tartották be a sebességhatárokat.

A rendőrség néhány óra alatt 59 gyorshajtóval szemben intézkedett. A legkirívóbb szabálysértést az a két autós követte el, akik közül az egyik 

a megengedett 90 kilométeres óránkénti sebesség helyett 201 kilométer per órával közlekedett.

A másik járművezető lakott területen 104 kilométer per órával haladt, amikor a felvételek készültek róluk.

A jövőben a megyében fokozzák a rendőri ellenőrzéseket.

Rovatok