Index Vakbarát Hírportál

Borzalmas bűnlajstroma van a kaposvári kecskegyilkosnak

2020. november 17., kedd 21:59

Elkapták a rendőrök azt a 28 éves férfit, akinek egy kecske lefejezése miatt kell felelnie. Rozi, a kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület kedvence még a múlt héten vesztette életét, a gyilkosára pedig 400 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel – írja a Bors.

Ny. Ádám bűnlajstroma azonban jelentős a bulvárlap szerint.

Tinédzserkorában egy kaposvári izraelita temetőben rongálta meg a sírokat, egy hónapja pedig három és fél év börtönre ítélték a barátnője fogva tartása miatt.

A húszéves Tímea annyira beleszeretett Ádámba, hogy az egyetemi tanulmányait és a munkáját is hátrahagyva öt hónap ismeretség után odaköltözött hozzá az erdei viskójába, ahol a férfi lovat és kecskét is tartott. A férfi munkát nem vállalt, a nő spórolt pénzéből éltek. A férfi rendszeresen kábítószert fogyasztott, de Tímea felnézett rá, utasításait elfogadta.

A párját később magának a sátánnak hitte, összekötözte, összeverte, majd egy csikket is elnyomott a combján. A nőnek szerencsére sikerült elmenekülnie, és a segítője értesítette a rendőrséget. 

A rendőrség eljárást indított.

Rovatok