Index Vakbarát Hírportál

Lemondott Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes

2020. november 19., csütörtök 20:51

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes Facebook-oldalán tette közzé csütörtök este, hogy a mai nappal benyújtja lemondását Karácsony Gergely főpolgármesternek. Budapest Klímavédelemért és Fejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese úgy kezdi bejegyzését: 

„a kormány mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a főváros munkáját, így a következő időszakban minden energiájával a kormányváltásért dolgozva szeretné szolgálni a budapestieket és Magyarországot.″

Dorosz Dávid levelében azt írja, tudták egy évvel ezelőtt, hogy küzdelmes munka vár rájuk. Azonban a kormány nem csak gáncsol, de a kivéreztetés és ellehetetlenítés politikáját folytatja a fővárossal szemben. Ennek dacára a Fővárosi Közgyűlés bizalmából rá bízott feladatkörben megcsinálták a főváros eddigi legnagyobb klímaadaptációs programját, a Hűsítő Budapest akciót – több tucat új ivókúttal és a nyári melegben naponta tízezreknek enyhülést adó Hűsítő szigetekkel. Elkészült a pesti fonódó első üteme, felújítottunk több fontos budapesti utat, átadtuk az M3-as zajvédőfalát. Megmentettük a 3,7 milliárdos Béke téri főgyűjtőcsatorna-projektet, amely a klímaváltozás miatt gyakoribb villámárvizek ellen lép fel hatékonyan – sorolja.

Ehhez képest mit csinált a kormány? Csak ezen a héten négy és félszeresére emelték a Főváros Vízművek által fizetendő vízszolgáltatási közműadót, amelynek így évente 3,2 milliárd különadót kell fizetnie. Ez a példa önmagában is bizonyítja: minden szakmai eredmény mellett politikai választ kell adni az újabb és újabb, egyre aljasabb kormányzati támadásokra, Budapest és általában az önkormányzatok kivéreztetésének romboló politikájára. Felelős kormányzás helyett a városok, elsősorban Budapest kifosztása folyik. Fejlesztésekért is felelős helyettesként nem nézhetem tétlenül, hogy Orbán Viktor és budapesti kijáróemberei minden fejlesztést ellehetetlenítenek

– fogalmazott Dorosz Dávid, hozzátéve: az elmúlt egy év tanulsága egyértelmű, világossá vált számára, hogy a kormányzati bosszúpolitikára a válasz csak a 2022-es kormányváltás lehet.

Amíg ez a kormány van, addig állandó lesz a támadás Budapest, és budapestiek ellen. [...] Az egyetlen igazi válasz tehát erre helyzetre a 2022-es kormányváltás. Ha Orbán Viktor 2022 után is marad, arra rámehet az önkormányzatiság demokratikus eszménye, rámehet Budapest zöld és igazságos jövője

– hangsúlyozta, végezetül leírta, hogy hosszú vívódás után, úgy döntött, hogy 2020. december 31-ével lemond főpolgármester-helyettesi posztjáról. Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy főpolgármester-helyettesként Budapestért dolgozhatott, hozzátette: Karácsony Gergellyel való „barátságuk a régi, szövetségük változatlan″.

Nem sokkal később Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésben reagált Dorosz Dávid lemondására, mint írja, Dávidnak igaza van abban, amit levelében ír: Budapest jövője és az önkormányzatiság is tét a következő választáson.

Nehéz szívvel, de a kormányváltás fontosságának tudatában, sok beszélgetés után úgy döntöttem, elfogadom Dávid lemondását. Barátságunk és szövetségünk sosem a pozíciókon, hanem a közös értékeinken, és egymás iránti tiszteleten alapult. Köszönöm Dávid Budapestért végzett munkáját, az általa elindított programokat

– írta a főpolgármester. 

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)

Rovatok