Index Vakbarát Hírportál

Kávéval és kacajjal jő a reggel

2020. november 19., csütörtök 19:34

Évente mintegy 13,4 milliárd forintot költenek a magyarok kapszulás kávéra – derül ki a Nielesen adataiból. A piackutató számait ismertető Costa Coffee közleménye szerint tavaly a kapszulás kávék értékbeni részesedése a kiskereskedelmi kávéforgalomból már 23 százalékos volt – írja az MTI.

Az adatok alapján 2019-ben Magyarországon mintegy 1200 tonna, közel 170 millió darab kapszulás kávét értékesítettek.

A közlemény szerint a magyar kávépiac növekedését elsősorban a szemes és a kapszulás kávé generálja, azonban a szemeskávé értékben az összes eladott kávénak csak a 13 százalékát tette ki tavaly. A kapszulás kávék áttörése 2018-ban következett be, amikor a magyar piacon is megjelentek a jól ismert márkák kapszulás kiszerelései. Népszerűségüket annak is köszönhetik, hogy állandó a minőségük, illetve gyorsan és egyszerűen készíthető a kapszulás kávé. Magyarországon a Nielsen tavaly júliusban készített felmérése szerint a kiskereskedelmi kávépiac éves szinten 6,4 százalékkal, 63 milliárd forintra bővült, az azt megelőző évben 59 milliárd forintot tett ki.

A felnőtt magyar lakosság 85 százaléka kávézik, naponta átlagosan 2,7 csészényit. A kávéivók 91 százaléka nap mint nap iszik otthon kávét, 53 százalékuk pedig napi szinten kávézott a munkahelyén is.

A Costa Coffee tulajdonosa, a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalata korábban azt közölte, hogy jövő májusra 20 százalékra növelné piaci részesedését a magyar kávépiac prémium szegmensében. Az anyavállalat tavaly 4,9 milliárd dollárért vásárolta meg a Costa Coffee-t. A vállalatcsoport 28 piacán a kávéforgalom összességében eléri a 35 milliárd eurót – közölték.

Rovatok