Index Vakbarát Hírportál

Debrecen: Covid miatt táppénzre kerültek kaphatnak támogatást a várostól

2020. november 19., csütörtök 18:23

Egyedülálló támogatási lehetőséget nyújt a városi segélyalap a koronavírus-megbetegedés miatt nehéz helyzetbe került debrecenieknek: támogatásra pályázhatnak azok az alacsony keresetű helyi lakosok, akik táppénzre kerültek koronavírus-fertőzésük miatt — jelentette be a város szociális ügyekért is felelős alpolgármestere. Széles Diána (Fidesz-KDNP) jelezte: a támogatás mértéke 50 ezer forint, ha pedig egy háztartásban többen is érintettek, akkor összesen 80 ezer forint lehet. Változott a pályázati feltételrendszer is: az egy főre jutó jövedelem határa 60 ezerről 80 ezer forintra, egyedül élők esetében 120 ezer forintra emelkedett, így többen jogosultak a támogatásra — írta a távirati iroda.

Az alpolgármester utalt arra, hogy a tavaszi veszélyhelyzet idején hozták létre a városi segélyalapot, amelybe magánszemélyek és cégek eddig 138 millió forintot fizettek be. Ebből mostanáig 1840-en kaptak 55 millió forint értékben támogatást, a számlán rendelkezésre álló összeg pedig „lehetőséget ad egy országosan egyedülálló támogatási forma meghirdetésére”.

Az egyszeri támogatást kérhetik azok az állandó debreceni lakcímmel rendelkezők is, akik március 11. óta legalább 30 napra fizetés nélküli szabadságot vettek igénybe vagy a munkaadójuk legalább 30 napra felmentett a munkavégzés alól őket, illetve vállalkozóként legalább 30 napra szüneteltették tevékenységüket, és a segélyalap első szakaszában nem részesültek a támogatásban.

Rovatok