Index Vakbarát Hírportál

„Toljuk, légyszi!” – Az M1-en ukázba adták, hogy hazugozni kell az Indexet és a Hvg.hu-t

2020. november 19., csütörtök 11:11 | aznap frissítve

Szerdán nagy port kavart az Index és a hvg.hu híre, amely szerint az Orbán-kormány február 8-ig meghosszabbítja a november 4-én kihirdetett, veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályát.

A cikk megjelenését követően a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményt adott ki szerda délelőtt 11:04-kor, azt írva, 

az Index és a HVG alaptalanul rémhírt terjeszt és szándékosan hazugságot állít.

Majd a közszolgálati televízió hírcsatornáján is bemondták, valamint a kormánypárt sajtóban is erről cikkeztek , hogy az Index és a Hvg.hu hazudik.

Birtokunkba jutott egy email, amelyet az állami hírtelevízió hírigazgatója, Németh Zsolt, vagy ahogy a közmédiában ismert becenevén „Pitbull” küldött a kollégáinak még azelőtt, hogy a Kormányzati Tájékoztatási Központ honlapján megjelent volna a felhívás a korrekcióra.

A levelet Németh Zsolt 10:58 perckor küldte ki szerkesztőknek a 

Toljuk légyszi!

tárggyal, a törzsszövegében pedig a „Hazudik az Index és a HVG! Álhír, hazugság!” felkiáltással. 

A csatorna hírigazgatója ugyanazt a hírt másolta be a továbbítandó levélbe, mint amit a kormányzati tájékoztató oldal publikált, de 6 perccel korábban. Még az MTI is később, csak 10:59-kor adta ki a Kormányzati Tájékoztató Központ közleményét. A kormány honlapján 11:18-kor jelent meg a hír.

Mindez felveti a kérdést, hogy Németh Zsolt hogyan tudott ilyen gyorsan utánanézni a dolgoknak. Miért nem azt mondta a kollégáknak, hogy nézzenek utána, hogy valóban így van-e, miért írta, azt, hogy „toljuk.” 

Szerdán az Index is megírta, hogy több jogász, és a volt alkotmánybíró is az Index jogi értelmezését osztja. Emellett a Magyar Helsinki Bizottság szerint a kormánynak kellett volna elnézést kérnie a félreérthető „jogalkotási szörnyszülött miatt. 

Rovatok