Index Vakbarát Hírportál

Pornóval hekkelték meg a Terror Háza információs tábláját

2020. november 19., csütörtök 19:51

Felnőttfilmes tartalom, azaz pornófelvétel volt látható a Terror Háza Múzeum előtti információs táblán – adta hírül az RTL Híradó. Az eset még tavaly nyáron történt, amikor a hősök falánál lévő elektronikus kijelzőn megjelent a szexuális tartalmú felvétel, amit egy éppen arra sétáló társaság vett észre és rögzített telefonra. Elmondásuk szerint a felvételen a kép állt, ám a hang nem, és azt hallották meg, ami felkeltette a figyelmüket és igyekeztek a forrását megtalálni. Megdöbbenésükre a múzeumi kijelzőig jutottak, majd próbáltak az intézményben valakinek jelezni, hogy mi is történik az épület előtt, ám hiába kopogtattak, a múzeumban senkit sem találtak. 

A Terror Háza Múzeum közleményében azt mondta a történtekről, hogy visszataszító támadás érte intézményüket, szerintük valaki nyilvánvalóan alantas szándékból meghekkelte a rendszerüket és pornótartalmat töltött fel rá. Emellett érthetetlennek tartják, hogy a Facebook és YouTube miért nem törölte az erről készült felvételeket; a történtek miatt feljelentést tesznek.  

Rovatok