Index Vakbarát Hírportál

Jócskán megdrágult a fertődi Esterházy-kastély fejlesztése

2020. november 20., péntek 09:56

Mintegy 1,442 milliárd forinttal növeli a kormány a fertődi Esterházy-kastély turisztikai fejlesztésére elkülönített uniós támogatás keretösszegét – derült ki a Magyar Közlönyből. Eredetileg 3 milliárd forintot biztosítottak e célra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból, ezt növeli most a kormány többlet támogatási igény miatt. 

A kastély rekonstrukciója még 2008-ban indult, első ütemére 1,3 milliárdot különítettek el. A második ütemre – amely keretében egy új fogadóközpont létesítését  tervezték az épületegyüttes megújítása mellett – annak idején 2 milliárd forintot különítettek el. Amint az az Index korábbi cikkéből kiderül, a turisztikai célú fejlesztésektől a 2008-ban még évi 87 ezres látogatóközönség számának négyszeresére emelkedését remélték. 

A kastélyfelújítási program, illetve az Eszterháza Központ létrehozása egyébként később is komoly viharokat kavart, mivel a szakmai szervezetek sora tiltakozott az ellen a 2014-es múzeumi törvény módosítás miatt, amely a kultúráért felelős miniszter hatáskörébe utalta annak kijelölését, hogy az állami tulajdonban lévő műtárgyakat hol őrizzék és mutassák be. Sokan – a magánszemélyek képkölcsönzésének legalizálása mellett – eleve a fertődi kastélyprogramot sejtették a módosítás hátterében.

Annak idején L. Simon László, a módosító javaslat beterjesztésének indokairól korábban azt mondta, elsősorban a vidéki múzeumokat, kiállítóhelyeket kívánják erősíteni azokkal a gyűjteményi elemekkel, amelyek adott esetben tőlük származnak, onnan kerültek el más intézmények központi raktáraiba, ahol nincsenek kiállítva. „Ha ezek a tárgyak az eredeti gyűjtési helyükre térnének vissza, az ottani állandó kiállításokban helyet tudnának kapni. Itt nemcsak klasszikus értelemben vett múzeumokról van szó: ezzel a fertődi vagy más állami tulajdonban lévő kastélyok berendezéséhez is nagymértékben hozzá lehetne járulni" – mondta L. Simon.

Rovatok