Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós: Egy emberként adózunk tisztelettel az egészségügynek!

2020. november 22., vasárnap 12:08

A nemzet egy emberként adózik tisztelettel az egészségügyi és szociális dolgozók teljesítménye előtt – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.

Leszögezte, hogy a modern egészségügyi rendszerek eddig nem tapasztalt kihívással állnak szemben a koronavírus-járvány idején, amely leginkább az egészségügyi dolgozókat teszi próbára.

A legelesettebb honfitársainkért dolgozó orvosok, ápolók, szociális gondozók mind emberfeletti teljesítményükkel tartják fenn a társadalmunk jelenbe és még inkább a jövőbe vetett hitét

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Kásler Miklós a védekezés első vonalában helytálló kollégáiról azt mondta, ők ma az ezeréves magyar állam legdicsőbb eszmeiségét testesítik meg, ami a kitartást és a fennmaradásért folytatott nemes küzdelmet jelenti. Azt írta:

„Önök azok, akik magyar emberek ezreinek nyújtanak segítő és gondoskodó kezet, elhivatottságuk pedig megnyugvást jelent ápoltjaik, betegeik számára is.”

A miniszter arra kérte az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat, hogy őrizzék meg hitüket ebben a rendkívüli időszakban.

Rovatok