Index Vakbarát Hírportál

Kicsit megszépítette iskolai teljesítményét egy orosházi tinédzser

2020. november 22., vasárnap 09:51

Információs rendszer folytatólagosan elkövetett megsértésének bűntette miatt emelt vádat, és próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a Gyulai Járási Ügyészség egy 19 éves, büntetlen előéletű orosházi férfi ellen, aki az elektronikus napló adatait módosította – írja a beol.hu a Békés Megyei Főügyészség közlése nyomán.

Az akkor még egy orosházi középiskolába járó tanuló tavaly októberben szerezte meg az intézmény rendszergazdájának belépési jelszavát, majd belépett az iskola elektronikusnapló-rendszerébe.

Itt több változtatást eszközölt az e-naplóban, például a „hegesztési ismeretek” és „testnevelés” tantárgyból kapott elégtelen érdemjegyeit az elektronikus naplóból törölte. Mindezek mellett két barátjának 26, illetve 27 órára rúgó igazolatlan hiányzását is törölte.

Rovatok