Index Vakbarát Hírportál

Barna Zsolt lesz Balog Ádám utóda az MKB élén

2020. november 23., hétfő 18:52

Az idén december 14-én tartandó MKB Bank rendkívüli közgyűlésre megjelentek az előterjesztések a BÉT oldalán és ebből az derült ki, hogy Barna Zsoltot javasolják kinevezni az MKB elnök-vezérigazgatójának, így tehát ő kerül az eddigi vezető Balog Ádám helyére.

A személyi váltásra azért van szükség, mert  Balog Ádám  az év végével, tehát 2020. december 31-i hatállyal lemondott az MKB Banknál betöltött igazgatósági tagságáról és az elnöki tisztségéről, egyúttal távozik a vezérigazgatói posztról is. Már 2020. december 31-i hatállyal venné a kalapját, ám ha addig nem találják meg az utódját, akkor legkésőbb 2021. március 1-én távozik.

Barna Zsolt a pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 2010 óta pedig az OTP Csoportnál dolgozott: 2016 és 2018 között az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. elnökvezérigazgatói, emellett szinte ugyanebben az időben az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját töltötte be. 2019 decemberétől az OTP Csoport szlovén leánybank igazgatóságának elnöke volt, 2020. júliusáig az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Idén október 30-tól pedig a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke lett – írja az MTI.

Rovatok