Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília: műegyetemistákat is bevonnak a tesztelésbe az orvostanhallgatók mellett

2020. november 24., kedd 13:18 | aznap frissítve

Településeink 91 százalékában már igazoltan jelen van a koronavírus. Ezt az operatív törzs sajtótájékoztatóján mondta el az országos titsztifőorvos. Müller Cecília hangsúlyozta,

igazolódott az a tény, hogy a szennyvízben mért vírus örökítőanyag mennyisége egyértelműen mutatja a fertőzöttek számának várható alakulását. 

A 47. heti mérési eredmények alapján további emelkedő számokra lehet számítani, de 

talán már nem exponenciális mértékben 

– fogalmazott. 

Az elmúlt napon 3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 181 881 főre nőtt a járvány eleje óta azonosított fertőzöttek száma, de közülük jelenleg 133 853 aktív beteget tartanak nyilván. A meghalt 117 krónikus beteg életkora szélesebb sávot mutat a korábbiaknál:

a legfiatalabb elhunyt 33 éves, a legidősebb 101 éves volt. 

A fertőzés leginkább a fővárost és Pest megyét érinti, ahol 29 ezer, illetve 19 ezer aktív fertőzött van, míg a sorban a legkedvezőbb adattal Tolna megye rendelkezik, ahol mindössze 1972 esetet detektáltak. 

A szűréseket folyamatosan végzik, ebbe már nemcsak orvostanhallgatók kapcsolódtak be, hanem műszaki egyetemisták is, mondta el a tisztifőorvos, hozzátéve, hogy utóbbiak nem a mintavételben vesznek részt, hanem a minták célba juttatásában, vagyis ők vezetik a laborokba tartó járműveket.

Zajlik a pedagógusok tesztelése is, ami nem kötelező, viszont az oktatási intézmények valamennyi dolgozója számára lehetővé teszik, tehát nemcsak a tanároknak. Újságírói kérdésre Müller Cecília elmondta, hogy Magyarország jól áll az egészségügyi dolgozók fertőzöttségében: miközben más országokban ez 10-15 százalékos, addig itthon

a fertőzöttek alig 2,6 százaléka kerül ki az egészségügyi dolgozók közül,

ami azt mutatja, hogy nagyon körültekintően végzik munkájukat, amiért amúgy is nagy-nagy köszönet jár – emelte ki a tisztifőorvos.

Rovatok