Index Vakbarát Hírportál

Perújító nyomozást rendeltek el a Balla Irma-gyilkosság ügyében

2020. november 25., szerda 12:48

A Balla Irma-gyilkosság ügyében D. L. elítélt beadványa miatt perújítási nyomozást rendeltek el, mert olyan körülményt, ez idáig nem ismert bizonyítékot mutatott be az elítélt, amit eddig nem vizsgált a bíróság – tájékoztatott a változásról a Debreceni Ítélőtábla a portálján. A perújítási nyomozásnak azt kell kiderítenie, hogy az új bizonyítékok elegendők-e ahhoz, hogy perújítási eljárást rendeljenek el. A nyomozást az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatósága végzi, erre pedig két hónapja van a nyomozóknak.

A hajdúsági táblabíróság emlékeztet rá, hogy a Nyíregyházi Törvényszék 2019 januárjában különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt D. L. vádlottat 15 év fegyházra ítélte, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Akkor úgy látta a bíróság, hogy D. L. ölte meg Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt még 2007 áprilisában a lakásában. 

Ezt követően a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2020 februárjában jogerős ítéletében a vádlott bűncselekményét nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletének minősítette, mert a bíróság már úgy látta, nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy kizárólag emiatt hunyt el az asszony. A másodfokú bíróság ugyanakkor nem látta indokát a büntetés enyhítésének és súlyosításának sem.

Ha a perújító nyomozás után új eljárás indul, és felmentik a gyilkossággal elítélt férfit, újabb furcsa fordulatot vesz az ügy, hiszen korábban Balla Irma megölésével eredetileg az áldozat fiát vádolták meg, és a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt el is ítélte 12 év fegyházra.

Később azonban a Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el, és a Debreceni Törvényszék – bizonyítottság hiányában – első fokon felmentette a vádlottat, majd a Debreceni Ítélőtábla 2013 szeptemberében helyben hagyta a felmentő döntést. A gyanú már korábban D. L.-re terelődött, aki ellen végül 2015 decemberében emeltek vádat. 

Rovatok