Index Vakbarát Hírportál

Már a tünetek megjelenése előtt is fertőz a koronavírus

2020. december 1., kedd 13:52

Újabb fontos Facebook-bejegyzéssel jelentkeztek a pécsi virológusok a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, amelyet egy frissen megjelent kínai tanulmány ismertetése miatt közöltek. Ez több mint ezer fertőzöttet és azok 15 600 kontaktját vizsgálta és elemezte részletesen. Kiderült, hogy a

fertőzési esély átlagosan a háztartásokban 7,2 százalék, háztartáson túli családi kontaktoknál 1,7 százalék, szociális és baráti kapcsolatok esetében 0,9 százalék, míg a közösségi és utcai kontaktok esetében 0,4 százalék.

Ezek az adatok is alátámasztják, hogy a zárt helyeken, hosszabb időn át történő érintkezés a leginkább kockázatos. Az elsődleges fertőző egyén fertőzése a kontaktokon átlagosan 5,3 nap után jelentkezett. A fertőzési események 63 százaléka a tünetek megjelenése előtt zajlott le. Tehát a kezdeti tünetek megjelenése előtt már fertőzhetünk.

A kutatók leírták, hogy a közösségi terjedést korlátozó intézkedések leginkább a háztartásokba helyezték át a járvány terjedését. A pécsi virológusok szerint ezért nagyon fontos az ünnepek közeledtével, hogy értsük a legfőbb szabályokat: maszkviselés, távolságtartás, kézmosás, a közösség kerülése.

A jelenlegi tudományos álláspont szerint 

a leginkább fertőzőképesek a tünetek megjelenésekor és azt megelőzően vagyunk,

így különösen fontos, hogy amennyiben valaki betegnek érzi magát vagy enyhe tünetei vannak, ne menjen közösségbe.

A felelősség nem rólunk szól elsősorban, hanem a fertőzés átadásának megakadályozásáról. Sajnos előbb-utóbb a fertőzési láncolatok elérik a veszélyeztetett embereket és megtelítik a kórházakat. Értsük a lényeget és figyeljünk egymásra, nehéz telünk lesz. A jónak tűnő hírek se tévesszenek meg minket. a küzdelem a jövő évben enyhülhet, így a tél várhatóan küzdelmes és nehéz lesz, de előbb-utóbb eljön a vége

– teszik hozzá a szakemberek. 

Rovatok