Index Vakbarát Hírportál

Megvannak az önkéntes tesztelés első eredményei, 2,44 százalék a fertőzöttek aránya

2020. december 1., kedd 12:50 | aznap frissítve

Lezárult a célzott, csoportos gyorstesztelés első köre, az operatív törzs közölte a részletes adatokat keddi tájékoztatóján.

A csoportos, célzott gyorstesztelésnek 181 506-an vetették alá magukat önkéntesen. Közülük 2,44 százalék, vagyis 4436 fő adott pozitív mintát

– mondta el az operatív törzs keddi tájékoztatóján György István területi közigazgatásért felelős államtitkár. Hozzátette: az operatív törzs ennél azért nagyobb tesztelői aktivitásra számított.

Az első körben a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban a tesztelést az arra kijelölt több mint ezer tesztelőcsapat végezte, míg az idősotthonokban, valamint más szociális és egészségügyi intézményekben a dolgozók.

A részletes adatokra tekintve azt látni, hogy bölcsődei dolgozóknál 79 százalék tesztelt, az óvodai dolgozók 74 százaléka, az általános iskolákban, oktató-nevelő munkában résztvevők 73 százaléka. A szociális intézményekben több mint 22 ezren végeztették el a tesztet, itt 3,73 százalékos volt pozitív eset aránya. A szakképző intézményekben 64 százalékos a részvételi arány mellett 2,6 százalékos volt a pozitivitási ráta. 

Az egészségügyi dolgozók közül kicsit több mint tízezer fő tesztelt, 1,96 százalékos pozitivitási aránnyal.

A gyorstesztelés második köre elkezdődött, mindenkit arra biztatott György István, hogy vegyen részt, akár azok is, akik már teszteltek. Hangsúlyozta: bár a közbeszédbe bekerült, hogy valakit esetleg hátrányként érhet, ha nem vesz részt a tesztelésben, senkit semmilyen hátrány nem érhet, ha nem megy el tesztelni.

A következő körben az államigazgatásban, ügyfélszolgálatokon dolgozók

 körében folytatódik a tesztelés, itt újabb egyetemisták vehetnek részt újabb kirendelések alapján.

Müller Cecília országos tisztifőorvos arról adott tájékoztatást, hogy

a járvány kezdete óta 1 835 286 tesztet végzett el eddig a kormány, ebbe az összes PCR- és antigén tesztet beleszámították. 

A tisztifőorvos kifejtette, a koronavírus örökítőanyagának szintje 

csökkent a szennyvízben Miskolcon, míg Békéscsabán, Nyíregyházán, Salgótarjánban nem változott ez a szint,  Szombathelyen azonban növekszik

az örökítő anyag mennyisége, ami jelzésértékű.

Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a határszakaszokon áthaladó tranzitforgalom adatait összesítette, és a hétfői rendőri intézkedéseket. Maszkviselési kötelezettség elmaradása miatt 233 személlyel szemben intézkedtek tegnap, ezzel 9910-re emelkedett az intézkedés alá vont személyek száma. A tízezer fő fölötti településeken 101 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, és 65 esetben tettek szabálysértési feljelentést a járőrök. 

Tömegközlekedési eszközökön és megállókban két személy ellen intézkedtek a helytelen maszkviselés miatt, míg bevásárlóhelyeken 26 személy ellen.

A rendőrség hétfőn négy üzletet zártak be a koronavírus miatt hozott szabályok megszegése miatt, eddig összesen 89 üzlettől vonták meg a működés jogát. 

Az újságírói kérdések között elhangzott, hogy mikortól lehet jelezni az igényt arra, ha valaki vakcinát szeretne beadatni magának? Müller Cecília elmondta, hogy elérhető vakcina egyelőre nincs. De a vakcinainfo.gov.hu-n nemsokára megjelenik egy felület, ahová fel lehet vezetni az igényeket. Ez egy előzetes, informatív lakossági igényfelmérés lesz, hogy a kormányzat tudjon tervezni.

Szintén kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a védett idősávok alkalmazása az üzletek jellegéhez kapcsolódik, nem pedig a bent tartózkodó személyek számához kötődik. Az üzletek jellegét jogszabály rögzíti, ez alapján kell vagy nem kell alkalmazni az idősávot. A napi fogyasztási cikk (élelmiszer, illatszer, háztartási tisztítószer, vegyi anyag, higiéniai papírtermék) kiskereskedelmi értékesítése esetén kötelező a védett idősáv. 

Az Index kérdésére is válaszoltak a keddi tájékoztatón. Arról érdeklődtünk, hogy miért csak 10 nap a karantén ideje, ha Müller Cecília hétfői szavai szerint nagyjából 21 nap után tekinthető gyógyultnak az, aki otthon lábadozik a fertőzésből? 

Müller Cecília kifejtette, a WHO előírása szerint, ha valaki enyhe tünetekkel vészeli át a fertőzést, és már 3 napja tünetmentes, és az első tünet megjelenésétől számított 10 nap eltelt, akkor gyógyultnak tekinthető, már nem fertőzőképes, nem jelent veszélyt másra. 

Viszont vannak olyan munkakörben dolgozók, akik sérülékenynek számító közösségben dolgoznak, például az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók. Ha ők fertőződnek meg, ugyanez a szabály érvényes rájuk, ám a munkába állásuk előtt el kell végezni rajtuk egy laborvizsgálatot. Ha ez pozitív lesz, akkor sem engedik vissza a 11. napon dolgozni, ha semmilyen tünete nincs, ezzel azokat védik, akiknek a szervezete nem tud erőteljesen védekezni a vírus ellen. Az illetőt ezután újra és újra letesztelik, és az első tünetek megjelenésétől számított 21. napon akkor is visszamehet dolgozni, ha egyszer negatív, egyszer pozitív mintát adott. Ugyanis a benne lévő vírusdarabkák Müller Cecília megfogalmazása szerint már nem fertőzőképesek ennyi idő elteltével. 

Ha valaki súlyosabb tünetekkel esetleg kórházba kerül, ott a kórházi orvos és a háziorvos együttes döntése szükséges ahhoz, hogy valaki visszatérjen a munkába. 

(Borítókép: Magyarország Kormánya / Facebook)

Rovatok