Index Vakbarát Hírportál

Saját gyermekéről is megosztott pornográf felvételeket egy budapesti férfi

2020. december 2., szerda 07:20

Nemzetközi jelzés alapján sikerült azonosítani a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztályának egy 35 éves budapesti férfit,

aki több mint 400, gyermekek szexuális kizsákmányolását

ábrázoló felvételt töltött fel az internetre – áll a rendőrség honlapján

A nyomozók azt is kiderítették, hogy a több száz, felhőalapú tárhelyre feltöltött médiafájl közül az egyik szexuális abúzust ábrázoló képfelvételen

az elkövető saját kisgyermeke látható.

A férfi az édesanya tudta nélkül szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette az akkor másfél éves gyermekét, amiről felvételt is készített.

A nyomozók november 30-án hétfő hajnalban kutatást tartottak a férfi fővárosi lakásán, lefoglalták informatikai eszközeit, majd gyanúsítottként hallgatták ki gyermekpornográfia és szexuális erőszak bűntettének elkövetése miatt. A kihallgatást követően a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Gyermekpornográf-felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a nyomozók kiemelt célja a felvételeken látható áldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése. Ennek érdekében a hagyományos nyomozási technikák mellett a digitális nyomok elemzésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Munkájuk eredményességéhez fontos, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek a rendőrséghez, a családvédelmi vagy segélyszolgálatokhoz forduljanak segítségért.

Rovatok