Index Vakbarát Hírportál

Nyomkövetővel figyelik a vesztegetéssel gyanúsított helyettes államtitkárt

2020. december 3., csütörtök 20:32

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra elrendelte a vesztegetéssel gyanúsított és az agrárminisztériumtól menesztett helyettes államtitkár, Nagy János és az őt megvesztegető férfi bűnügyi felügyeletét – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A vesztegető egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó, aki tervezett új cégében jogtalan előnyként tulajdonrészt ajánlott a magas rangú minisztériumi tisztségviselőként dolgozó Nagy Jánosnak, hogy hivatali helyzetével visszaélve segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez. Nagy János elfogadta az ajánlatot, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte.

Az ügyészség hangsúlyozza, hogy a nyomozás kezdeti szakaszban van.

A bíróság szerint ha a gyanúsítottak szabadlábon maradhatnak, a nyomozás alatt könnyen előfordulhat, hogy tanúk befolyásolásával, értesítésével, bizonyítékok eltüntetésével vagy megsemmisítésével próbálkoznának, ezért elrendelték bűnügyi felügyeletüket és nyomkövető elhelyezését.

    

Rovatok