Index Vakbarát Hírportál

Új politikai mozgalmat indít az exjobbikos Bencsik János

2020. december 4., péntek 08:17

Polgári Válasz néven új politikai mozgalom indítását jelentette be az év elején a Jobbikból kilépett Bencsik János országgyűlési képviselő.

Azoknak a hangja kívánunk lenni, akiket sem a kormányoldal, sem a közös pártlistára készülő ellenzék nem képvisel. Az a célunk, hogy meghaladjuk az egymást gyűlölő, mégis egymást életben tartó politikai szekértáborokat, és alternatívát nyújtsunk azoknak, akik sem a NER, sem az O1G politikájával nem tudnak azonosulni

– fogalmaz Bencsik János az új mozgalom Facebook-oldalára feltöltött videóban.

A Polgári Válasz alapítói között van még Mihátsiné Dózsa Hajnalka, Ostffyasszonyfa polgármestere, Rába Kálmán Vas megyei közgyűlési képviselő, illetve Varga Dániel I. kerületi önkormányzati képviselő.

Mihátsiné Dózsa Hajnalka alapítója a Közösen Vas Megyéért Egyesületnek is, melynek elnöke a szintén a Jobbikból kilépett Bana Tibor országgyűlési képviselő. Korábban Rába Kálmán és Varga Dániel is Jobbikban politizáltak.

Az ellenzéki pártból való távozásuk annak a kilépési hullámnak volt a része, amely a párt év eleji viharos tisztújítását követte. A belső konfliktusokat az okozta, hogy többen is szembekerültek a tisztújításon elsöprő győzelmet arató Jakab Péterrel és a Jobbik új elnökségével. Az országgyűlési frakciót és a pártot ezután hagyta el Bana Tibor és Bencsik János is, illetve nem sokkal később Varga-Damm Andrea kényszerült távozni a Jobbik frakciójából, majd kizárták a pártból.

Azt a politikai irányvonalat, amely a Jobbikot egy önálló arcél nélküli, jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi, elfogadhatatlannak tartom

– indokolta a Jobbikból való távozását Bencsik János a februári búcsúvideójában.

Rovatok