Index Vakbarát Hírportál

Azonnali téli iskolai szünetet akar a Párbeszéd

2020. december 5., szombat 14:51

A Párbeszéd a koronavírus-járvány megfékezését célzó új intézkedéseket javasol, így például az iskolai és óvodai téli szünet azonnali elrendelését is. Erről Szabó Tímea, a párt frakcióvezetője a közösségi médiában közvetített videótájékoztatón beszélt.

Orbán Viktor miniszterelnök bénultan, tétlenül nézi a koronavírus miatti napi halálesetek számának emelkedését, és semmit nem csinál a helyzet javítása érdekében.

– mondta a Párbeszéd politikusa, aki úgy véli, további lépésekre van szükség, hogy a karácsony „ne a gyász és a szomorúság időszaka” legyen.

A Párbeszéd politikusai ezért egy országgyűlési határozati javaslatban foglalták össze kezdeményezéseiket. Ebből idézve Szabó Tímea azt javasolja, hogy a kormánynak azonnali téli szünetet kellene elrendelnie az iskolákban és az óvodákban egészen január elejéig.

Három napja téli szünet elrendelésére szólította fel az Orbán-kormányt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

A kabinetnek emellett százszázalékos táppénzt kell biztosítania a koronavírus miatt munkaképtelenné vált dolgozóknak, az államnak pedig – osztrák mintára – a munkavállalók bérének 90 százalékát meg kell térítenie, hogy senkit ne kelljen elbocsátani – közölte Szabó Tímea.

A Párbeszéd azt is javasolja, hogy az üzletekben tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhasson, a boltok előtti sorban állás elkerülése érdekében pedig az üzletek nyitvatartását 21 óráig, a kijárási tilalom kezdetét pedig 22 óráig tolják ki. Szabó Tímea és pártja az otthoni munkavégzés elrendelését szorgalmazza, főleg azokban a szektorokban, ahol ez lehetséges.

A javaslat kitért a szociális dolgozókra is, akik – az egészségügyhöz hasonlóan – kapjanak egyszeri 500 ezer forintos jutalmat.

Rovatok