Index Vakbarát Hírportál

Karitatív akciót indít az MSZP, tízmillió forinttal segíti a rászorulókat

2020. december 6., vasárnap 11:26

Karitatív akciót indít az MSZP, tízmillió forint értékben segítenek azokon a rászoruló családokon, ahol a szülők elveszítették a koronavírus-járvány alatt a munkájukat – jelentette be online sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő.

Az ide év más, még többen vannak nehéz helyzetben. Még több embernek kell segíteni. Az MSZP fontosnak tartja, hogy év végén, a szeretet ünnepén is jusson mosoly a rászorulóknak

– indokolta Kunhalmi Ágnes. Az MSZP határozati javaslatot is benyújtott az Országgyűlésnek, amely szerint egyszeri 50 ezer forintos támogatást kapnának azok a családok, amelyeknél a koronavírus miatt mindkét szülő elveszítette az állását, de a munkájukat elvesztő egyedülálló szülők is megkapnák ezt az egyszeri juttatást. 

Rovatok