Index Vakbarát Hírportál

Oké, hogy Orbán nem enyhített, de ez mit jelent?

2020. december 7., hétfő 15:48

A szigorú intézkedéseket fenn kell tartani. A jelenlegi kijárási korlátozás érvényben marad 2021. január 11-ig, este 20 óra és reggel 5 óra között. Azt december 21-én döntik el, hogy szenteste kivétel lesz-e ezalóljelentette be hétfőn Facebook-oldalán Orbán Viktor. 

A miniszterelnök által közölt, ünnepekre vonatkozó döntésre napok óta várt az ország, hiszen az emberek tudni szeretnék, hogy a pandémia közepette miként lehetnek együtt a családtagjaikkal, szeretteikkel, így tehát a kormányfő által megszabott december 21-i dátum hangsúlyos.

Orbán a közösségi oldalán az év utolsó napját is érintette. Mint mondta, a szilveszteri bulikat és utcabálokat nem lehet megtartani, mert – szavai szerint – nem lehet kockáztatni.

De mit is takar pontosan az érvényben lévő kijárási korlátozás, milyen hatással lesznek ránk a jelenleg érvényben szigorú intézkedések, ha nem lazít a miniszterelnök? Egyáltalán, mikor léptek hatályba a legutóbbi korlátozások?

Az alábbiakban tisztázzuk a kérdést:

A Magyar Közlönyben november 10-én, kedden jelentek meg azoknak a korlátozásoknak a részletei, amelyek november 11-én, szerdán 0 órától léptek életbe a koronavírus terjedésének a megfékezéséért. Fontos, hogy ezek a legutóbbi korlátozások, amik most is érvényben vannak, de többet lehet tudni majd akkor, ha megjelenik a közlöny legfrissebb száma. 

Az Index részletesen kibontotta a most érvényben lévőket, nézzük a legfontosabbakat, összefoglalva. 

1. Magán- és családi rendezvények úgy tarthatóak meg, ha azon maximum tízen vesznek részt.  

Tehát lazítás nélkül is karácsonyozhatunk, ha nem lépjük túl ezt a létszámot.

2. A korlátozások értelmében este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett életbe. Ezalól van kivétel, ilyen például a munkavégzés, az egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet, vagy életvédelmi cél, illetve ha a lakóhelyünktől számítva 500 méteres körzetben maradunk, a kutyát is levihetjük. Hacsak a miniszterelnök nem határoz másról december 21-én, akkor szentestén is be kell, hogy tartsuk ezeket a szabályokat,

a rokonoknak, barátoknak az ajándékozás és az ünnepi vacsorát követően haza kell érniük este 8-ig, ha nem alszanak ott. 

3. Már szinte megszokottá vált, hogy hatéves kortól mindenkinek kötelező az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot viselnie például a tömegközlekedési eszközökön, a tízezer fősnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken, minden olyan helyiségben, ahol tömegközlekedési eszközre várakoznak, az üzletben történő vásárláskor, illetve az üzletben történő munkavégzéskor, a bevásárlóközpontokban az irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területének kivételével, a levéltárakban, vagy a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén is. A teljes listát szintén elérik az Index témában írt cikkében.

4. Az éttermeknek be kell zárniuk, nem fogadhatnak vendéget, a területükön a kiszolgáló személyzeten kívül csak azok tartózkodhatnak, akik elvitelre kérik az ételt. Sokan étteremből rendelik a karácsonyi menüt, főleg, hogy az Orbán-kormány bevonja a taxisokat, és vállalja ennek az anyagi vonzatait ( itt is van számos kivétel – a szerk.), ezt még a korlátozás nem is akadályozza, azt – ha nem lazítanak – viszont

annál inkább, hogy kedvenc helyünkre beüljünk, és úgy fogyasszuk el a vacsorát családi körben.

5. Az üzletek a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével este 7 óráig tarthatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát legkorábban reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

6. Étteremhez hasonlóan az érvényben lévő korlátozások miatt szállodában sem karácsonyozhatunk, hiszen azok turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak. Mindennemű rendezvény megtartása tilos,

beleértve a koncerteket, más kulturális eseményeket, a sporteseményeket, a magánrendezvényeket, valamint a karácsonyi vásárokat.

Jézus születését ünnepeljük

Tradíció, hogy a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét, Jézus megszületését a hívők a karácsonyi éjféli misén ünneplik. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg. Ezzel összefüggésben a vallási közösségeket a kormány arra kérte, hogy a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.

Bár a vallási közösségen múlik, hogy tartanak-e, de ha a miniszterelnök nem lazít, úgy hagyományos formában, személyes részvétellel éjfélkor biztosan nem lesz mise a hívőknek.

Bár a kijárási tilalom és a fertőzés terjedése elleni intézkedések egyértelművé teszik, mit és mikor szabad csinálni, a rendőrök méltányosságot alkalmaznak azokban az esetekben, amikor az emberek önhibájukon kívül nem tudják betartani a szabályokat – írtuk meg korábban. 

Most várjuk a friss Magyar Közlönyt és december 21-ét, hogy mit jelent be Orbán Viktor. 

Rovatok