Index Vakbarát Hírportál

Menczer Tamás: Nálunk mindennek van következménye, ami elfogadhatatlan

2020. december 7., hétfő 18:19

A parlamenti képviselők kötelező drogtesztjéről, az Emberi Erőforrások Minisztériumáról, a Szájer-ügyről és a 13. havi nyugdíjról is szó volt hétfőn az azonnali kérdések között az Országgyűlésben a távirati iroda beszámolója szerint.

A jobbikos Dudás Róbert felidézte az elmúlt időszak nagyobb kormánypárti botrányait, a Borkai-, a Kaleta-, a Szájer-ügyet. A kormánypártoknak címezve szavait úgy fogalmazott, „önök folyamatosan hazudoznak, félrevezetnek, védenek orgiázókat, pedofilokat és ereszen gyakorlatozó pókembereket”. Közölte, benyújtja az Országgyűlésnek múlt heti javaslatát, hogy legyen kötelező drogteszt a parlamenti képviselőknek és a kormánytisztviselőknek. Azt kérdezte, a kormány támogatja-e a javaslatát. Jelezte, a Jobbik képviselői lesznek az elsők, akik alávetik magukat a tesztnek. Őt már le is tesztelték, az eredménye negatív – mondta.

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció politikusa azt mondta: eszében sincs felróni Szájer Józsefnek, milyen buliban vett részt, és hogy milyen a szexuális orientációja. „Felnőtt meleg férfiként” annyi problémája azért van – tette hozzá –, hogy Szájer József részt vett annak a Fidesznek a vezetésében, amely az LMBTQ-közösség elleni akciókat folytat. Nem az a gond Szájer Józseffel, hogyan éli az életét, hanem az, hogy ennek eltitkolása nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, mert zsarolhatóvá vált, ahogyan a felesége is. Mérlegelték-e valaha, milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelentett Szájer József? – kérdezte Sebián-Petrovszki László.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt felelte: a kormány nem zsarolható, mert ha zsarolható lenne, akkor most elállna a vétótól. Inkább az a kockázat, sőt arcátlanság, hogy a baloldal gátolja a koronavírus-járvány elleni védekezést – tette hozzá, megjegyezve: az is kockázat, hogy „az önök oldalán a kispesti maffia folyamatosan tevékenykedik”, következmények nélkül. „A mi oldalunkon minden olyan eseménynek van következménye, ami elfogadhatatlan, ez a különbség” – jelentette ki az államtitkár.

Rovatok