Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Százezer gyorstesztet ad a kerületeknek a főváros

2020. december 8., kedd 16:38

„Ugyan a tesztelés és a járványügyi védekezés kormányzati feladat, de a vak is látja, hogy a kormány – bár némileg növelte a tesztkapacitást – nem tud felnőni a feladathoz” – írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán. A főpolgármester hozzátette: a járvány elleni küzdelem mindannyiunk érdeke, így a főváros ismét fontos szerepet vállal a védekezésben. 

A városházára a mai napon 100 ezer antigéngyorsteszt érkezett, amelynek a felét lakosságarányosan átadják a 23 kerületnek, amelyek a jövő héten elkezdik a tesztelést a helyi igények szerint. A másik 50 ezer tesztből pedig lehetőséget biztosítanak a nélkülözhetetlen fővárosi szolgáltatásokban dolgozók számára: antigéngyorsteszteket adnak át a Budapesti Közlekedési Központnak, a Budapesti Közlekedési Vállalatnak, a Fővárosi Vízműveknek, a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságnak, a Budapesti Temetkezési Intézetnek, a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalatnak

– olvasható Karácsony Gergely bejegyzésében. Hozzátette: a főváros tovább folytatja a szociális ellátásban dolgozók szűrését, kibővített tesztelési programban védik az idős- és a hajléktalanellátásban dolgozókat, ezáltal pedig az ellátottak egészségét is. A főpolgármester szerint

sem a járványt, sem a budapestieket nem érdekli, hogy kinek mi a feladata, csak az, hogy legyünk túl minél gyorsabban ezen a pusztító járványon. Mi folytatjuk a védekezést.

Rovatok