Index Vakbarát Hírportál

Már a rendőrség foglalkozik a vírustagadó doktor Gődény ügyével

2020. december 9., szerda 20:33

Írásbeli kérdéssel fordult a Párbeszéd politikusa, Kocsis-Cake Olivio Polt Péterhez, amelyben arra várt választ, hogy

hol marad a fellépés a vírustagadókkal, és járvány elleni védekezés ellen kampányolókkal szemben.

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyik „leghírhedtebb vírustagadó propagandista” az a Gődény György, aki a 2018-as országgyűlési választások előtt 150 millió forint állami támogatást vett fel pártja finanszírozása céljából, és ezt az összeget azóta sem fizette vissza az államnak, pedig az kötelessége lett volna, miután a pártja nem érte el az ötszázalékos küszöböt – bukkant rá a 24.hu. Kocsis-Cake sérelmezte továbbá, hogy a „kamupárt” megkárosította a költségvetést, és Gődény kijelentései felvetik a rémhírterjesztés gyanúját is. A politikus többek között azt is kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy fordultak-e a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz a vélhetően törvénysértő és adatvédelmileg is aggályos oltásellenes aláírásgyűjtés miatt.

Polt Péter válaszul azt írta, hogy a képviselő kérdéseit feljelentésként értékelte, ezért azt továbbította a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, ugyanis a hatóságnak kell megítélnie, hogy van-e helye a nyomozás elrendelésének. 

Rovatok