Index Vakbarát Hírportál

Így robbantották fel Budapest egyik ikonikus épületét

2020. december 10., csütörtök 14:46

Hangos búcsút vettek ma az egykori VITUKI-toronyháztól. Az 1976-ban épült monstrumot már nem tudták jelenlegi állapotában használni, így műszaki és gazdasági okokból is szükségessé vált a lebontás.  

A hierarchikus bontási technológia helyett azonban valami mást választottak.  A bontás alatt a toronyépületet a Rákóczi híd felé, a hosszabbik oldalával párhuzamosan döntötték el. Az épületegyüttes 1864 négyzetméteres „lepényépületét” hagyományos technológiával intézték el.

A terület nem marad érintetlenül. A 2023-as atlétikai világbajnokságra megépülő Nemzeti Atlétikai Stadon lesz a helyén. 

A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. beruházási ügynökség tájékoztatása szerint a fejlesztési területen a Rákóczi hídtól a Kvassay-zsilipig, valamint az új kábelhídon át egészen Észak-Csepelig új árvízi védmű, part menti gyalogossétányok, kerékpárutak, valamint hajóállomások is készülnek. A fejlesztéssel megvalósul továbbá a teljes pesti rakpart északi és déli területeinek gyalogos, kerékpáros és vízi összeköttetése a Csepel-szigetig.

Borítókép: Bánkúti Sándor / Index

Rovatok