Index Vakbarát Hírportál

Szembement a forgalommal, balesetet okozott, majd továbbhajtott

2020. december 11., péntek 10:14

Egy idős nő 2020. december 8-án délelőtt az M6-os autópálya külső sávjában Százhalombatta irányából Érd felé a forgalommal szemben közlekedett és ezzel balesetet okozott, majd észlelve, hogy mi történt nem állt meg, hanem megfordult és elhajtott a helyszínről – számolt be az esetről a police.hu.

Amint azt a rendőrök később rekonstruálták, miközben a hetvenhét éves nő a forgalommal szemben haladt, egy, a vele ellentétes irányba haladó, szabályosan közlekedő gépkocsi sofőrje, hogy az ütközést elkerülje satufékezett és az elakadásjelzőt is bekapcsolta. Azonban ez is kevés volt a baleset elkerüléséhez és nekiütközött az autójának egy mögötte haladó jármű. A két sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, mindkét kocsiban milliós nagyságú anyagi kár keletkezett. 

A helyszínre érkező rendőrök fél órán belül kiderítették, hogy milyen autó okozta a baleset és ki volt annak a sofőrje. A hetvenhét éves asszonyt a gárdonyi egyenruhások ercsi lakóhelyén érték utol, aki a cselekmény elkövetését szóban elismerte. Elmondása szerint Százhalombattánál hajtott fel az M6 autópályára a forgalommal szemben. Annak ellenére, hogy látta a történteket, a balesetet is, megfordult, majd ercsi otthonáig meg sem állt. 

Rovatok