Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP szerint Novák Katalin 100 évvel akarja visszaforgatni a történelem kerekét

2020. december 14., hétfő 17:07

Novák Katalin 100 évvel szeretné visszaforgatni a történelem kerekét, javaslatai a nőknek a XX. században kivívott jogait, a nemek egyenlőségének eszméjét kérdőjelezik meg – írta Facebook-oldalán Gurmai Zita szocialista országgyűlési képviselő.

Az MSZP alelnöke, az Európai Szocialisták Pártja nőszervezetének elnöke egy mai videóra reagált, amelyben Novák Katalin családügyekért felelős miniszter a többi között arról beszélt, hogy a nőknek nem kell a férfiakkal versenyezni, és ne zavarja őket, ha kevesebbet keresnek.

Gurmai felidézi, hogy legutóbb a Szájer-ügy kapcsán emlegette a kormányzati sajtó az emberi méltósághoz, a magánélet szentségéhez való jogot, ami szerinte most éppen a miniszterasszonynak nem jutott eszébe. A szocialista politikus szerint a családon belüli erőszak egyik forrása is lehet a Novák által preferált női kiszolgáltatottság. Ironikusan megjegyzi:

mondhatom, nagy kedvet csinált a XXI. századi fiatal lányoknak egy ilyen házassághoz! 

Gurmai szerint Nováknak fel kéne hagynia – mint fogalmaz – a „penész szagú nézetei hirdetésével”, és pazarolnia se kellene az ország pénzét ezeknek a terjesztésére. 

Rovatok