Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Ha indít miniszterelnök-jelöltet a DK, Dobrev Klára lesz

2020. december 14., hétfő 13:42

Hogy a DK-nak lesz-e miniszterelnök-jelöltje, nem tudom. Nyilván ha lesz, akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni

– nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Telexnek.

A volt miniszterelnök állítása szerint teljes mértékben az ellenzéki összefogásra koncentrál. Mint mondta, nem kétséges, hogy 

a közös miniszterelnök-jelölt lesz az ellenzék vezetője, aki mögött egységes lesz a tábor.

Arra a felvetésre, hogy szándékozik-e még „nagyember” lenni, akinek valamilyen fontos közjogi szerepe van, úgy felelt:

Azt hiszem, hogy nem. Én csak beszélgetek.

Szerinte a lényeg, hogy „egyszer kormányozni kell”. Majd emlékeztetett, hogy a DK az a párt, ahol a legtöbb korábbi kormánytag van.

A lehetséges miniszterelnök-jelöltek között több nevet is megemlített Dobrev Klára mellett: Jakab Pétert, Márki-Zay Pétert, Karácsony Gergelyt, majd a riporter visszakérdezésére Fekete-Győr Andrást. Hozzátette, hogy Donáth Anna és Cseh Katalin „kitűnő teremtések”.

Rögzítette, hogy a DK a 106 egyéni országgyűlési választókerület 

többségében tervez jelöltet állítani az előválasztáson.

A legtöbb helyen már a jelöltek személye is megvan.

Rovatok