Index Vakbarát Hírportál

Egyforintos jutalommal gúnyolta ki a magukkal bőkezű városvezetőket a drávaszerdahelyi polgármester

2020. december 14., hétfő 20:20

Egy forint jutalmat szavazott meg magának a Baranya megyei Drávaszerdahely polgármestere. Alpár György az atv.hu-nak azt mondta, a döntést fricskának szánta, és azokat a városvezetőket gúnyolta ki vele, akik a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt saját hatáskörben több milliós jutalmat szavaztak meg maguknak. 

Azt gondolom, hogy a polgármesterség mint titulus már teljesen le van degradálva, nem tisztelik és akkor még polgármesterek megfejelik ezt azzal, hogy jutalmakat osztogatnak maguknak

– fogalmazott a településvezető. 

Nemrég derült ki, hogy mások mellett a Pest megyei Gyál polgármestere, Pápai Mihály bruttó 4,188 millió, a Balatonalmádi vezetője, Kepli Lajos pedig 1,075 millió forintos jutalmat szavazott meg magának. Az atv.hu felidézi azt is, hogy Dunaföldváron a polgármester és az alpolgármester egymásnak ítélt meg jutalmat, Horváth Zsolt polgármester a helyettesét, Süveges Árpád Róbertné munkáját díjazta plusz háromhavi fizetésének megfelelő összeggel, az alpolgármester pedig öthavi jutalmat ítélt meg Horváth Zsoltnak. Utóbbi 3,38 millió forint. Horváth Zsolt állítása szerint a jutalomról már áprilisban megszületett a döntés, amelyet a képviselőtestület is megszavazott.

Rovatok