Index Vakbarát Hírportál

Őrizetbe vették Bige Lászlót

2020. december 15., kedd 21:52

Őrizetbe vették Bige Lászlót, a magyar mágnást – értesült a Telex

A portál szerint gazdasági bűncselekmények gyanújával vették őrizetbe.

Bige Magyarország egyik leggazdagabb embere, vagyonát elsősorban műtrágyagyártásból szerezte a rendszerváltás után. Cégeinek ugyanakkor jelentős adósságai is vannak, a rendőrség és a versenyhivatal az utóbbi időben több alkalommal is vizsgálta azokat. 

Az ügyről egyelőre nem sokat tudni, azt leszámítva, hogy állítólag egy volt üzleti partnerének a feljelentése alapján indult. Reggel rajtaütésszerű házkutatást tartottak a milliárdosnál és ennek során a rendőrök bizonyítékokat is lefoglaltak. 

A hírt egyelőre a rendőrség nem erősítette meg. 

A mágnás régóta nagy riválisa a kormány kegyeiben álló milliárdosnak, Csányi Sándornak. Az ország egyik legnagyobb agrár-élelmiszeripari vállalatcsoportját is magáénak tudó OTP-elnök-vezérigazgatóval legutóbb a KITE Zrt. évekkel ezelőtti tulajdonosváltása kapcsán konfrontálódott látványosan Bige László. 

Rovatok