Császármetszéssel történő szülését követően koronavírus-fertőzésben elhunyt egy nő Vas megyében. Az esetről Anyák az Anyákért Alapítvány számolt be Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint a nő veszélyeztetett terhesként orvosa javaslatára feküdt be a kórházba, és a fertőzést is valószínűleg itt kapta el.
A tünetekről értesítette a dolgozókat, azonban – az alapítvány szerint – öt napig nem kapott kezelést.
Miután a hatodik napon súlyosan romlott az állapota, az orvosok lélegeztetőgépre helyezték őt, a szülészek pedig császármetszést végeztek el rajta.
A szülés ezáltal sikeres volt, az édesanyát azonban így sem sikerült megmenteni, két héttel később elhunyt.
Az eset a nyugat.hu szerint Szombathelyen történhetett. A helyi kórházak elküldték ehhez kapcsolódó kérdéseiket, egyelőre azonban nem kaptak választ ezekre.
A gyermek édesapja a nyilvánossághoz fordult segítségért és adományokért, az alapítványhoz lehet eljuttatni a neki szánt adományokat.