Index Vakbarát Hírportál

Növekszik a nyomás a temetkezési vállalkozásokon és a hamvasztóüzemeken

2020. december 15., kedd 17:47

Idén november 9-e és 15-e között 3642-en hunytak el, ez pedig jóval meghaladja a tavalyi évek ezen időszakát, amit a nepszava.hu vett észre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) utolsó elérhető heti adataiból. Az elmúlt öt évben ugyanebben az időszakban átlagosan 2300-2400-an haltak meg. A megnövekedett halálesetek száma megnövekedett nyomást tesz a temetkezési vállalatokra és a hamvasztóüzemekre is. 

Az ország tizenhét hamvasztóüzeme még bírja a terhelést, bár a járvány kezdete óta vidéken is egyre több család választja az urnás temetést

– mondta Tóth Zoltán, a Magyarországi Krematóriumok Országos Szövetségének elnöke a Népszavának. A vezető arról is beszélt, hogy

a hazai üzemeket az eddig megszokott igények kétszeresére tervezték, jelenleg hatvan-hetven százalékos leterheltséggel működnek. 

Azonban közel sem azonos az országos eloszlás, például Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Vas megyében az országos átlagnál nagyobb a kihasználtságuk, illetve Vas megyében megháromszorozódott az urnás temetések száma. Budapesten is sokan (nyolcvan százalékban) választják a hamvasztást szerettük elvesztése után.

Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) adatai szerint a koronavírus-járvány kitörése előtt Nyugat-Magyarországon csak negyven-negyvenöt százalékos, Kelet-Magyarországon pedig csak harminc-harmincöt százalékos volt a járvány előtt a hamvasztások aránya. A hamvasztásról egyértelműen kijelenthető, hogy már

a járvány előtt is egyre népszerűbb volt, hiszen jóval olcsóbb (nagyjából százötven-kétszázezer forint), mint egy hagyományos temetés.

A világjárvány ezt a folyamatot annyira katalizálta, hogy az üzemek már csak előre egyeztetett időpontban fogadják a holttesteket, hogy azonnal megkezdhessék a hamvasztást.

Emellett a jelentősebb településeken nem csak megnőtt (két hét is lehet) a búcsúztatásokra várakozás ideje, amit külön lassít, hogy korán sötétedik, és ilyenkor csak kevesek kérnek búcsúztatást, emiatt napi hat-hét temetésnél többet nem tudnak vállalni, ráadásul a búcsúbeszédeket is gyakran rövidebbre fogják. Ezenfelül külön problémát jelent, hogy a temetkezési szolgáltatók dolgozói között is növekszik a fertőzöttek száma. Például az OTEI elnöke, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója, Horváth József is a vírus áldozatai között volt korábban. 

Rovatok