Index Vakbarát Hírportál

Hat éven keresztül jogosulatlanul vette fel a családi pótlékot egy nő

2020. december 16., szerda 11:01

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki hat éven keresztül jogosulatlanul vette fel a neki korábban megítélt családi pótlékot, mivel kiköltözött Angliába, és ez a támogatás csak a Magyarországon élőknek jár – tájékoztatott róla a Csongrád-Csanád megyei Főügyészség.

Ahogy arról az ügyészség beszámol, a nő még 2002-ben igényelte a családi támogatást, majd 2010-ben kérelmét akként módosította, hogy egy megyebeli kisvárosban levő ingatlant állandó lakcímként megjelölve, egyedülállóként kérte a családi pótlék folyósítását. A kérelem alapján a megyei kormányhivatal havi 13 700 forintot folyósított a részére.

A családok támogatásáról szóló törvény egyértelműen kimondja, hogy a családi pótlék a Magyarország területén élő állampolgárokra terjed ki, ám a nő életvitelszerűen 2012 júniusától Angliában élt, hazai lakcímén nem tartózkodott, azaz a támogatásra nem volt jogosult. Ez nem lett volna probléma, ám az asszony nem jelezte a hivatalnak tizenöt napon belül a lakcímváltozását, ami kötelessége lett volna. Ezzel a nő a kiköltözése és a 2018 októbere közötti időszakban jogosulatlanul vett igénybe mintegy 1,054 millió forint családi támogatást.

A járási ügyészség a vádlottat nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolja. 

Rovatok