Index Vakbarát Hírportál

Hidvéghi: Gyurcsányné és a baloldal minden határt átlépett a Magyarország elleni hadjárattal

2020. december 16., szerda 17:39 | aznap frissítve

A múlt heti EU-csúcson született megállapodás után is folytatódni fognak a Magyarország elleni ideológiai alapú nyomásgyakorlási kísérletek – jelentette ki Hidvégi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Hangsúlyozta, hogy ezek ellen az eddigi határozottsággal fognak fellépni.

Úgy látja, az EU-csúcson született döntés a józan ész diadala, az európai állam- és kormányfők kimondták, hogy egy világjárvány idején nem ideológiai háborút kell folytatni egymással, hanem az embereknek és a gazdaságnak kell segíteni.

A képviselő szerint azonban az is látható, hogy a „Soros-hálózat által támogatott európai baloldal” nem nyugszik, és tovább erőltetné az ideológiai háborúskodást.

Mindenképpen rá akarják kényszeríteni az akaratukat a tagállamokra, ha másként nem megy, akár zsarolással is

− fogalmazott Hidvéghi Balázs, aki szerint a többi között erről szól az Európai Parlamentben szerdán megtartott vita is.

A politikus véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek Brüsszelben sikerült megvédenie a magyar nemzeti érdekeket és a magyarok pénzét. Hozzátette:

Eközben Gyurcsányné és a baloldal minden határt átlépett a Magyarország elleni áskálódással és hadjárattal.

A „bevándorláspárti szövetségeseikkel együtt” mindent megtettek azért, hogy Magyarországot megbüntessék, az országnak járó európai uniós forrásokat felfüggesszék és elvegyék. A világjárvány idején sem képesek

túllépni saját határaikon, számukra továbbra is (...) a hatalom a legfontosabb, nem pedig az emberek segítése.

Hidvéghi Balázs szerint a baloldal folyamatosan arra törekszik, hogy Brüsszelben ártson Magyarország érdekeinek,

tudatosan akarták megkárosítani a magyar embereket.

Hidvéghi Balázs felidézte azt is, hogy a magyar és a lengyel kormányfő kemény ellenállásának és fellépésének köszönhető, hogy az EU-csúcson a német elnökség „józan megállapodást” hozott tető alá.  A nyilatkozat világosan kimondja, hogy a jogállamisági mechanizmust kizárólag az Unió pénzügyi védelmének érdekében, vagyis csalás, korrupció, pénzügyi visszaélés esetén lehet használni.

Ez számunkra teljesen rendben is volt mindig

− jegyezte meg Hidvéghi Balázs, majd felhívta a figyelmet, hogy a mechanizmust a bevándorlás és más ideológiai kérdésekben nem lehet alkalmazni.

Újságírói kérdésre a fideszes EP-képviselő nagy jelentőségűnek nevezte az Országgyűlésnek az Európai Unió Menekültügyi és Migrációs Paktumával kapcsolatban hozott állásfoglalását, mert az világosan kimondja, hogy 

az EU-s terv sérti Magyarország és a tagállamok szuverén jogát a döntéshozatalban.

Hidvéghi Balázs, Deutsch Tamás és az Európai Néppárt (EPP) viszonyát érintő kérdésre úgy felelt, hogy az EPP szerda esti frakcióülésén téma lesz magyar képviselőtársa ügye, egyúttal fontosnak nevezte a Fidesz és az EPP közötti vita lefolytatását, amelyre készen állnak − fogalmazott.

Rovatok